fbpx

Legyünk büszkék borainkra?

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 22.

 

A jó bor lényege az egyedülálló szőlő-termő dűlőkben rejlik – ezt épp a borászat honlapján olvashatjuk. Akkor a 30 hektáros szőlőültetvény közel hasonló ízvilágot produkál?

A cégtulajdonosunk hosszú évekig élt Amerikában, és a kinti szakmai szellemiséget és a szakma iránti tiszteletet igyekszik elfogadtatni hazánkban is.

Ez pedig nem a tömegcikkek kereskedelmi versenye, hanem a minőségi borfogyasztás kultúrájának fejlesztése.

Célja, hogy megmutassa, Magyarországon is lehet világ színvonalú borokat készíteni.

Így aztán nemcsak dűlőnként, de szinte soronként is különbség van a szőlőtermésünk és a boraink között is.

Ugyanez igaz az igényes fogyasztóra is.

Boraink több fajtában és árfekvésben elérhetőek, sőt szinte kivétel nélkül különböző hazai és nemzetközi borversenyeken is megállják a helyüket.

A vevőnek, azaz a bort ismerő, de mindenekelőtt szerető fogyasztónak viszont mégsem az évjárat, a dűlő, a házasítás vagy az elért versenyeredmények számítanak (általában), hanem az ízvilág: egész egyszerűen ízlik vagy nem?

Ez az amit akár hazai nagykereskedelmi áruházból vagy az észak-amerikai borkereskedésből hazaérve el tud dönteni a nem annyira tapasztalt fogyasztó is, hogy ízlik-e a választott bor vagy nem.

Ehhez kell termelőként a technológiában számos alkalommal jól döntenünk és kihasználni a helyi adottságokat.

 

Kovács Nimród szőlőültetvényei

Nagy Eged (Eger), 10 hektár: Egyedülálló fekvésű, dél-délnyugati irányú, meredek terület, talaja mészkő, amely a bornak különleges, ásványos jelleget ad.

Fajták: Furmint, Kékfrankos, Pinot Noir, Syrah, Cabernet Franc és Merlot, 0,4-0,6 kg/tőke terheléssel.

Nyilasmár (Noszvaj), 8 hektár: A bogácsi tónak köszönhetően egyedi mikroklímával rendelkező terület, talaja ásványi anyagokban gazdag, gránit/vulkanikus, fekvése dél-délnyugati, emiatt karakteres, szép, üde, gyümölcsös borokat ad.

Fajták: Chardonnay, Pinot Noir, Syrah és Kékfrankos, 0,8-1 kg/tőke terheléssel.

Nagyfai (Noszvaj), 12 hektár: Enyhe lejtésű, helyenként köves talajú, harmonikus és kerek borokat adó terület.

Fajták: Pinot Gris, Chardonnay, Pinot Noir, Syrah, Kékfrankos, Merlot, Cabernet Franc, 0,8-1 kg/tőke terheléssel.

 

Ha már a technológiánál tartunk, a kézi munkát vagy a technikát preferálják jobban itt Noszvajon?

Ez is egyedi, a hely és a helyzet határozza meg. Most is számos alkalmi munkást látunk itt dolgozni, ugyanakkor a három helyszínen, összesen 30 hektáron fekvő ültetvény teljes termesztéstechnológiája gépesített.

Van törzstisztítónk, tőközművelőnk, hajtásbefűzőnk, ehhez itt a nyilasmári és nagyfai szőlőkben egy John Deere 5515 F ültetvénytraktorunk, míg a 30-35O-os meredek nagyegedi lejtőkön a talajviszonyokhoz alkalmazkodva lánctalpas traktorok dolgoznak.

 

 

kite john deeere szőlőművelés

 

 

Számítások és szőlős gazdák tapasztalata azt igazolja, hogy 20 hektáronként kell egy traktorral számítani a beruházás indításakor, de hosszú távú fenntartásakor is. Itt Noszvajon akkor a John Deere mellett rakták le a voksot?

Hát igen. Számos gépkereskedő kínálatával ismerkedtünk meg 2007-ben, sőt, a borászatunkban korábban voltak/vannak más típusú traktorok is, így aztán nekünk és ill. a tulajdonosnak is konkrét tapasztalatokon alapuló elképzelései voltak: a talajművelést, permetezést, a különböző kézi munkákat csökkentő műveleteket el kell végeznie.

Méghozzá ezen a dombos területen is – és nemcsak névlegesen – , ehhez legyen megfelelő olajkapacitása, váltója, stb. Nos, ehhez állt össze ez traktor – ami épp tárcsáz előttünk.

Gépész kollégák szerint a legtöbb opcióval felszerelt traktorral mi rendelkezünk a hazai szőlősgazdák között, pedig „csak” azokat szereltettük fel eredetileg is, amire feltétlen szükségünk van, ami a 6 éves munkája alatt már beigazolódott.

A John Deere terhelés alatti váltója volt vásárlásunkkor a döntő szempont, ugyanis egy fogáson belül sem egyforma a terhelés és az igényelt sebességfokozat, és néhány km/h eltérés is jelentkezik már az üzemanyag fogyasztásban, sőt a sokat emlegetett munkaminőségben is.

Tehát ez is a szemlélet része. Összesen 3.500 üzemórát dolgozott eddig ez a traktor, ezalatt valóban előnyös volt a tandemszivattyú, a fronthidraulika, a front TLT is (nem egyszer dolgozik egymenetben elől a tőközművelő, hátul pedig a kultivátor).

Egy ilyen kategóriás géppel szemben joggal lehetnek elvárásaink.

Voltak is. De ez a gép még abban a formában és összeszerelésben látható most itt (munka közben, a porban), mint mikor 6 évvel ezelőtt lejött a szalagról.

A közben felmerülő szervizproblémát viszont azonnal megoldja Török Mihály szervizszerelő, akit szerencsére ritkán és rövid ideig látunk, mert abszolút mindent megold.

Ez ugye ilyen esetben, mikor a termelő munka teljes egészében egy erőgépre hagyatkozik, elengedhetetlen.

 

 

A tökéletes szőlészeti traktorok