fbpx

Lezárult az IKR Zrt. körüli finanszírozási bizonytalanság

Írta: Szerkesztőség - 2011 február 17.

Július 28-án sajtótájékoztatóra voltunk hivatalosak, amelynek fő témája Magyarország egyik legnagyobb mg-i vállalatának – az IKR Zrt-nek – finanszírozása körül kialakult „nonszensz” helyzet volt.

Az IKR Zrt. kevés olvasónknak lehet közömbös, hiszen 750 munkatársat alkalmaz, 15 területi központtal és 9 műtrágyateleppel rendelkezik. Tevékenységéből adódóan több ezer termelővel van szoros együttműködése az általa forgalmazott és szervizelt termelőeszközökkel, valamint az általuk finanszírozott és szerződött termeltetési szerződések (évente 3000-4000) következményeképpen.

Mindezen adatok tükrében – mindjárt a cikk elején – fontosnak tartom megnyugtatni olvasóinkat, hogy az IKR Zrt. helyzete rendeződött.

A finanszírozási válság lényege:

  • Az IKR-t finanszírozó hat bank, mintegy 15 hónapnyi előkészítés után, Moratóriumi Megállapodást írt alá 2010. május 13-án, melyben vállalják a cég továbbfinanszírozását a 2008. évi hitelkeretnek megfelelően.
  • A bankok a Moratóriumi Megállapodás hatályba lépését részvényóvadéki szerződés aláírásához kötötték, melynek aláírását 2010. július 8-ra tűzték ki.
  • Mindezen megállapodások ellenére, a részvényóvadéki szerződés aláírása előtti napon az egyik finanszírozó bank felszámolási eljárás iránti kérelmet nyújtott be az IKR Zrt. ellen, anélkül, hogy a többi bankkal és az IKR-rel egyeztetett volna. Ezzel gyakorlatilag meghiúsította a Moratóriumi Megállapodás életbe lépését, csődhelyzetbe sodorta az IKR-t.
  • Természetesen ez a többi finanszírozó társbank és az IKR szállítói körében nagy felháborodást váltott ki. Ezt követően újabb tárgyalások következtek, melynek folyamán a felszámolási kérelmet benyújtó bank újabb biztosítékokat, fedezeteket követelt, annak érdekében, hogy a felszámolási eljárásra vonatkozó kérelmét visszavonja, valamint a részvényóvadéki szerződést aláírja.
  • Az IKR Zrt. vezetősége viszont nem adta fel az immáron kilátástalannak tűnő harcot, és mindent megtettek annak érdekében, hogy a finanszírozás a 2008. évi hitelkeretnek megfelelően zavartalanul működjön a továbbiakban is.
  • Mindezen előzmények után 2010. július 28-án az érintett bank visszavonta a felszámolási kérelmét az illetékes bíróságnál.
  • 2010. július 28-29-én a finanszírozó bankok és az IKR tulajdonosai aláírták a részvényóvadéki szerződést, ezáltal a Moratóriumi Megállapodás hatályba lépett. Ez azt jelenti, hogy a bankok kötelesek megnyitni a 2008. évi szinteken a hiteleket, amely az IKR Zrt. pénzügyi helyzetének megszilárdulását, a cash-flow javulását, a finanszírozási helyzet stabilizálódását, rendeződését eredményezi. Az előzőekben kilátásba helyezett csődvédelmi eljárás kérvényezése aktualitását vesztette, lekerült a napirendről?

Lapunk és az érintett termelők nevében ezúton is szeretném megköszönni az IKR Zrt. vezetőségének kitartó munkáját, mert így, az a több ezer termelő, aki az IKR-rel szerződéses viszonyban van, továbbra is egy biztosan szállító, finanszírozó és vásárló Zrt-t tudhat a háta mögött.

Dudás Ervin