fbpx

Magyar szarvasmarhát és juhot vásárolna Szaúd-Arábia

Írta: - 2016 április 06.

Magyarország nagy hagyományú állatfajtáival, kitűnő minőségű tejelő és húsmarháival, valamint takarmánynövény-termelésével fontos partnere lehet a vízigényes ágazatokat 2016-ban feladó Szaúd-Arábiának – javasolta Nagy István parlamenti államtitkár a Magyarországra látogató Hamad Bin Abdul Aziz Al Batshan szaúdi állattenyésztési államtitkárnak.

A szaúdi delegáció vezetője röviden ismertette Szaúd-Arábia mezőgazdaságának jelenlegi állását és közeljövőbeli terveit. Elmondta, hogy bár mintegy 25 milliós állatállománnyal rendelkeznek, mégis mintegy évi 10 millió állatot importálnak a piaci szükségletek kielégítésére. Kijelentette: a szaúdi állattartási ágazat fontos az ország számára, ugyanakkor a víztakarékosság jegyében nagyobb figyelmet szentelnek a takarmánybeviteli lehetőségeknek, valamint az élőállatok és hústermékek bevitelének is. Jelezte, a közel-keleti országban érdeklődnek a magyar tejelő szarvasmarhák iránt, mivel a világszinten is jelentős szaúdi tejágazat igényei magasak.

Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Nagy István partnere figyelmébe ajánlotta a Magyarországon is tenyésztett, nagy zsírtartalmú tejet adó fajták lehetőségeit, de egyben jelezte, hogy a kormánynak a magyar termőföld védelmét szolgáló politikája keretének tiszteletben tartása mellett a magyar mezőgazdaság változatlanul nyitott a szaúdi befektetők kezdeményezéseire is az állattartó ágazatban. Az államtitkár javasolta, hogy az élő üzleti kezdeményezéseket áttekintve hosszú távon is fenntartható, mindkét fél számára gyümölcsöző terméklánci kapcsolatok jöjjenek létre.

A tárgyalások során a felek egyeztettek a magyar-szaúdi együttműködési lehetőségekről a vadászat, oktatás és mezőgazdasági kutatás-fejlesztés területén is.

(FM Sajtóiroda)