fbpx

„Még több Bayer” – „légyott” hetedszer Szarvason

Írta: Szerkesztőség - 2011 február 17.

A Bayer Cropscience hetedik „Bayer légyott” rendezvényén is életközelben mutatta be növényvédelmi technológiáit.

A kísérleteknek a valós körülményeket kell modellezni

A kísérleteket valós körülmények között folytatták le ugyanúgy, mint a földeken dolgozó gazdák. Míg 2003-ban az aszály, idén a sok eső nehezítette a kísérletek végrehajtását. Mint sok más helyen az országban úgy Szarvason sem tudtak rámenni gépekkel mindegyik kísérleti parcellára, így volt, ahol egyesével magbelövő műszer segítségével vetettek. A kelés is elhúzódott, így a növények nem érték el azt a fejlettséget, mint az átlagos időjárási körülmények közötti években.

A 2010. év eleje a csapadékról szólt

Az idei évben május végéig több esett, mint máskor az egész év folyamán. A növényvédelmi technológiát ez a körülmény nagyban befolyásolja. A sok nedvesség kedvez a gombabetegségeknek ugyanúgy, mint például a levéltetű elszaporodásának. Aki kivárásra játszott a korai gyomirtással, az lehet, hogy ezt a mulasztást már nem tudja pótolni. Hazánk növénytermesztőinek helyzetét az idén a válság mellett az időjárás is nehezíti, ilyen időszakban a megfelelő fajtaválasztás, az időjárási körülményeknek és a járványhelyzetnek megfelelő helyes technológia megválasztása nélkülözhetetlen a siker eléréséhez.

A csávázástól a betakarításig

A Bayer Cropscience a növény egész életciklusában kiváló megoldást kínál a különböző növényvédelmi problémák megoldásához – ezt a „Bayer légyott” rendezvényre látogatók is megtapasztalhatták. A Szarvason a Békés megyei MgSzh Növénykísérleti osztály 13-17 aranykoronás parcelláin őszi búza, kukorica, napraforgó és őszi káposztarepce táblákon bemutatásra kerültek a Bayer termékek, így a különböző növényvédelmi technológiák eredményességét a Szarvasra látogató gazdák testközelből tapasztalhatták. A táblákon egymás mellett fekvő parcellákon a különböző szerekkel kezelt növénykultúrák közötti különbség szembetűnő volt.

A Bayer készítményei közül minden gazda kiválaszthatja a növényfajtának, technológiának, időjárásnak, járványhelyzetnek megfelelő készítményt, legyen szó gyomirtásról, gombaölő szerről, rovarölő szerről, regulátorról vagy akár állomány szárítóról – a csávázástól a betakarításig. A Bayer Cropscience szakemberei pedig szaktanácsadással készségesen állnak minden érdeklődő rendelkezésére.

Váczi Lajos