fbpx

Megháromszorozódott a kistermelők száma

Írta: Csomor Zsolt - 2019 április 29.

A kormány sokat tesz azért, hogy a kistermelők egyre több lehetőséghez jussanak, ennek is köszönhetően ma háromszor annyi a számuk, mint 2010-ben.

kistermelők

Az adminisztratív akadályok lebontásával korábban nem létező értékesítési csatornák nyíltak meg a kistermelők előtt, továbbá sikerült megduplázni azon piacok számát, amelyek összekötik az élelmiszer-előállítókat a fogyasztókkal.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Marcali Expó megnyitóján fontosnak nevezte a kertkultúra népszerűsítését, hogy az ne valami kivesző, „skanzenben őrzött”, hanem a jövőben is élő hagyomány legyen.

A Balatonboglári borvidéken támogatások révén 1300 hektárnyi szőlőültetvény újult meg 2010 óta, nagyban hozzájárulva a szőlőművelés és borkészítés versenyképességéhez. A jelenlegi vidékfejlesztési program keretében 140 milliárd forintnyi, kertészethez köthető forrás áll rendelkezésre: a pénzből kertészetből élő gazdálkodók ezreinek nyújtottak és nyújtanak segítséget, olvasható az AM Sajtóiroda hírében.