fbpx

Meglátta, megszerette, és nem csalódott…!

Írta: - 2017 április 26.

A neves szigetközi gazda hatékonyan védi többszáz húsmarhája biztonságát a CONT-ECO kerítésrendszerével

A jó kerítésnek nemcsak az a dolga, hogy védje az értékes ingó vagy ingatlanvagyont, hanem az is, hogy az állatokat megfékezze az elkóborlástól, sőt: az ő testi épségüket, egészségüket fenyegető állatok behatolásától. Ilyen kerítésépítő céget keresett a Szigetköz népszerű húsmarhatartója, Szomolányi László is akkor, amikor Vas megyében – merő véletlenségből – megpillantott valamit…

Amit látott, az – elmondása szerint – egy szépen, precízen és láthatóan stabilra épített létesítmény volt. – Mivel már évek óta foglalkoztam állatokkal, és régóta kerestem egy megbízható, tartós és szakmailag jól felépített rendszert, rögtön tudtam, hogy ez megfelelő lesz: az ember elsőre meglátja az ilyesmit, ha tudja, mire van szüksége – mondja a ma már csaknem 400 magyar tarka húsmarhát tartó Szomolányi László. Megnézte, ki volt a legelőkerítés kivitelezője, és már hívta is Vargyas Csabát, a szombathelyi székhelyű CONT-ECO Kerítéstechnikai Kft. vezetőjét.

– Akkor és azóta is tapasztalom, hogy mennyire jól szervezett, pontos és szakmailag felkészült cégről van szó, akik ráadásul nemcsak szakértelemmel, hanem a szükséges felszerelésekkel és technikai tudással, apparátussal is felszereltek – fejti ki a szigetközi földjein gazdálkodó-legeltető állattenyésztő.

A Szomolányi-birtokon ezek után a CONT-ECO építette ki a gazdasági épület 180 cm magas vagyonvédelmi kerítését, illetve az állatok két, összesen több kilométer hosszúságú, összesen 150 cm magas legelőkerítését.

– Ez utóbbi ötvözi a mechanikus és elektromos kerítésrendszer megoldások előnyeit. A kerítés TORNADO vadhálója rendkívül erős, mégis rugalmas, ami azért jó, mert ha betörne a vad vagy nekiszalad a bika, akkor is ellátja a feladatát, megőrzi a stabilitását, újra felveszi a formáját. Ha az áramellátás szünetelne is, képes bent tartani az állatot. Emellett hatékonyan megvédi a területet a külső behatolástól, ami meg azért fontos, nehogy például vadak vagy kóbor kutyák megzavarják-megijesszék a marhákat, vagy ne vigyenek be fertőzést – mutat rá a legfontosabb előnyökre Szomolányi László.

S ezzel még nincs vége, mert a CONT-ECO kerítésrendszerei a költséghatékonyság elvárásainak is megfelelnek. – Azt vallom, hogy a minőségre nem szabad sajnálni a kiadást, de a CONT-ECO még ár-érték–arányban is kiváló megoldást nyújtott. Míg más termékek akár háromszor annyiba is kerültek volna, a CONT-ECO kerítései az én birtokomon ma is ugyanúgy állnak, mint amikor 7-8 évvel ezelőtt felépítették őket – hangoztatja az állattenyésztő. A kerítésoszlopok stabilak, a hálókat feszítő lengőkarók ma is feszesen tartják a védőhálót, ami így az eltelt idő és az igénybevétel ellenére sem „hasasodik”, a sarok- és töréspontoknál szinte semmiféle elöregedés nem tapasztalható – sorolja László, hozzátéve: sokfelé tapasztal silány munkát lát, de a CONT-ECO kivitelezésén és technikáján látszik, hogy hosszú távra építik, amivel megbízzák őket.

– Nekem nagyon bevált az elektromechanikus rendszer, és azóta is maximálisan elégedett vagyok a kivitelezéssel. Messziről látni, mi az, amit a CONT-ECO épített meg: ott minden úgy látja el a feladatát, és úgy néz ki, ahogyan kell – összegezte a szigetközi állattenyésztő, Szomolányi László.

Kohout Zoltán