fbpx

Megnyitották az első hungarikum üzletet Nyíregyházán

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 22.

Nyíregyháza, 2013. április 19., péntek (MTI) – Megnyitották az első hungarikum üzletet Nyíregyházán pénteken, a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával létrehozott kereskedelmi létesítményt Budai Gyula, a tárca parlamenti államtitkára adta át.

Az államtitkár a megnyitó-ünnepségen hangsúlyozta: a minisztérium segíti, hogy az ország valamennyi tájegységben a nyíregyházihoz hasonló, hungarikumokat árusító üzletek nyíljanak, ahol az adott térségben készült híres élelmiszeripari termékeket hozzák forgalomba.

 

Megnyitották az első hungarikum üzletet Nyíregyházán

 

Hozzátette, hogy a hungarikumok olyan minőségi magyar kézműves termékek, amelyek hagyományos módon, régi receptúrák alapján, adalékanyagok nélkül készülnek, és a legegészségesebb élelmiszeripari áruknak számítanak.

Az Országgyűlés több mint egy éve fogadta el a hungarikumokról szóló törvényt, amely – a jogalkotók szándéka szerint – mérföldkő lehet a magyar értékek védelme területén.

A törvény lehetőséget teremt a nemzet számára fontos anyagi és szellemi termékek felkutatásához, összegyűjtéséhez, regisztrálásához és forgalmazásához.

A legkiemelkedőbb magyar értékek kapják meg a hungarikum minősítést, amelyet védjegy is fémjelez majd.

 

A nyíregyházi Hungarikum és Szalámiboltot a családi vállalkozásként működő helyi SOTEX Kft. hozta létre a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával.

Somogyi Tibor tulajdonos az MTI-nek elmondta: a vállalkozás hagyományos és tájjellegű élelmiszerek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.

A Nyíregyházával szomszédos Napkor településen lévő üzemben töltik alföldi népművészek által készített kerámia kulacsba a híres, eredetvédett szatmári szilvapálinkát, amely már megkapta a hungarikum minősítést.

Az ugyancsak híres szatmári szilvalekvárt is ott készítik elő forgalmazásra, amit a szatmári tájegység magánházainál beszállító családok főznek, évszázados recept alapján.

Továbbá mézes gyümölcsszörpöt is készítenek a napkori kisüzemben.

A vállalkozás éves forgalma 2012-ben nettó 40 millió forint volt, amit az új üzlet nyitásával 50 millió forintra szeretnének növelni az idén.

Somogyi Tibor tájékoztatása szerint az üzlet berendezési tárgyai egykori paraszti bútorok, amelyeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken kutattak fel, vásároltak meg, majd felújítottak, hogy a hagyományos termékekhez méltó legyen a bolt arculata.

A saját csomagolású termékek mellett az üzletben kalocsai fűszerpaprikát, szabolcsi akácmézet, tokaji és egri termelői borokat, valamint a Hortobágyi Ökoparkból származó, mangalica sertés, szürke marha, rackajuh és bivalyhúsból készült árukat, több mint 30 féle kolbászt és szalámit forgalmaznak egyelőre.

A hungarikumok számának növekedésével tovább bővítik majd a terméklistát.

 

MTI 2013. április 19.