fbpx

Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 27.

Budapest, 2013. május 23., csütörtök (MTI) – Megalakult a Tokaji Borbizottság csütörtökön Budapesten, a testület feladata, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a szaktárca és a borvidék között.

A tokaji bor nemzeti kincs, a borvidék pedig a világörökség része, ezért kiemelt figyelmet érdemel – hangoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az alakuló ülésen.

 

Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság

 

A bizottság feladatai között szerepel a szakmai információcsere, a döntés-előkészítés segítése, véleményezése, javaslatok tétele, valamint a borvidékre és a térségre vonatkozó fejlesztési elképzelések összehangolása.

A miniszter hozzátette: fontos, hogy az integrált térségfejlesztés megvalósítása során a helyi elképzelések beépüljenek a programba.

A térségben az utóbbi években végrehajtott fejlesztések lehetővé tették a borvidéken a minőségi bortermelés fejlődését.

A kormányzat célja, hogy a tokaji borvidék prosperáló térség legyen, és biztos megélhetést nyújtson az ott élők számára.

Kiss Eliza, a hegyközségek megújításáért, valamint a szőlő-borágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos azt emelte ki, hogy az utóbbi években a minőségi borelőállítás előtérbe kerülése szükségessé teszi az újrapozícionálást, a fejlesztést.

Molnár Péter, tokaj-hegyaljai borász az utóbbi években a borvidéken felhalmozódott tudásra hívta fel a figyelmet, amely alapját adja a borminőség emelésének.

Ezért fontos a helyiek számára, hogy megalakult a Tokaji Borbizottság.

A kormány figyelmének a jele az is a borász szerint, hogy létrejött a Borvidék Tokaj-Hegyalja Nemzeti Program, amely a borvidék és a tágabb térsége, a zempléni régió további fejlesztését támogatja.

MTI 2013. május 23.