fbpx

A vártnál kevesebb lesz a gyümölcs az idén

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 27.

Budapest, 2013. május 23., csütörtök (MTI) – A hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint.

 

A vártnál kevesebb lesz a gyümölcs az idén

 

A kutatóintézet szakemberei a gyümölcsfák virágzásakor kiváló szezont jósoltak.

A hirtelen meleg azonban egyszerre nyitotta meg a rügyeket, így a méhek nem tudtak kellően eredményes munkát végezni.

Nehezítette a helyzetet, hogy jóval kevesebb méh jutott a virágokra, a többségük ugyanis sokáig a kaptárban maradt, így nem tudott kialakulni megfelelő rajmennyiség.

A megszokott sorrend helyett minden fafajta szinte egyszerre borult virágba.

Ez az összecsúszás megzavarta a természet rendjét, a méheknek pedig nem sikerült minden virágot beporozniuk – idézi a közlemény Szügyi Sándort, a kutatóintézet munkatársát.

A szakember szerint azonban átlagos gyümölcsmennyiségre így is számítani lehet.

 

 

MTI 2013. május 23.