fbpx

Megvan az új agrár- és vidékfejlesztési miniszter

Írta: Szerkesztőség - 2018 április 28.

Amit eddig is tudtunk: nem vállalta az újabb négy évre szóló megbízást Fazekas Sándor, az agrártárca eddigi vezetője, aki vidékfejlesztési majd földművelésügyi miniszterként 2010 óta dolgozott a kormányban. A miniszteri székben Dr. Nagy István fogja követni.

A leendő agrár- és vidékfejlesztési miniszter 51 éves, nős, két gyermek édesapja. Első diplomáját a Pannon Agrártudományi Egyetemen szerezte agrármérnökként, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Természet- és Társadalomtudományi Karán diplomázott mérnök-tanárként. 2007-ben a Nyugat-Magyarországi Egyetem, Ujhelyi Imre Állattudományi doktori iskoláján PHD fokozatot szerzett. 2006-tól 2010-ig Mosonmagyaróvár alpolgármestere, 2010-től polgármestere.

Dolgozott a Számvevőszéki és költségvetési Bizottságban, és tagja volt az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottságnak, 2013-tól tagja a mezőgazdasági bizottságnak. 2013-ban – ugyancsak tagként – vállalt munkát a mezőgazdaság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottságban. 2014-től a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára.

A mezőgazdasági tárcán kívül Orbán Viktor Semjén Zsoltot nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettesnek, Pintér Sándort belügyminiszternek, Varga Mihályt pénzügyminiszternek, Benkő Tibort honvédelmi miniszternek, Bártfai-Mager Andreát a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek, Palkovics Lászlót nemzeti innovációs és technológiai miniszternek, Gulyás Gergelyt a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, Rogán Antalt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek, Trócsányi Lászlót pedig igazságügyi miniszternek, Kásler Miklóst emberi erőforrásokért felelős miniszternek, Szijjártó Pétert külgazdasági és külügyminiszternek, Süli Jánost pedig a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszternek javasolta.

Forrás: MTI