A klímaváltozás káros hatásai ma már világszerte érzékelhetők. A magyar mezőgazdaságra is jelentős hatással van az éghajlat változása, amely egyre inkább meghatározza a termelés mindennapjait. A csapadék éves összmennyisége ugyan nem csökkent jelentősen, a probléma inkább az, hogy egyre szélsőségesebben oszlik el. A hosszú, száraz, aszályos időszakokat sokszor hirtelen lezúduló esők követik. A hőségnapok száma is folyamatosan nő.
Eközben a talajok jelentős része képtelen megtartani azt a vizet, amely a növények számára létfontosságú lenne. A termésbiztonság egyik legfontosabb tényezője ezért ma már nemcsak az, hogy mennyi csapadék hullik, hanem az, hogy a talaj mennyit képes ebből megőrizni.
A humusz mint természetes vízraktár
A talaj vízmegtartó-képessége szoros összefüggésben áll a szervesanyag-tartalommal. A humusz és a stabil szerves frakciók olyan természetes víztározók, amelyek képesek megkötni, raktározni és lassan átadni a vizet a növények számára. A humusz tömegének akár három-ötszörösét is képes vízből megkötni, így már egyetlen százaléknyi szervesanyag-tartalom-növekedés is 150–250 m³/ha többlet vízmegőrzést jelenthet. Ez 15–25 mm csapadéknak felel meg – vagyis egy olyan mennyiségnek, amely aszályos időszakban akár a termés sorsát is eldöntheti.
Ezzel szemben az alacsony szervesanyag-tartalmú, szerkezet nélküli talajok – különösen a homoktalajok – gyorsan elveszítik a vizet. A csapadék átszalad rajtuk, és a tápanyagokat is kimossa, a gyökérzóna pedig rövid időn belül kiszárad. A növények ilyenkor stressz alá kerülnek, fejlődésük lelassul, terméshozamuk csökken. A vízmegtartás javításának egyik legkézenfekvőbb módja ezért az, hogy minél több szervesanyagot juttassunk vissza a talajba.
A szármaradvány csak akkor érték, ha lebomlik
A betakarítás után a területen maradó szár-, levél- és gyökérmaradványok hatalmas szervesanyag-potenciált jelentenek. Ezek azonban csak akkor válnak valódi értékké, ha a talaj mikroorganizmusai képesek azokat lebontani. Az intenzíven művelt talajokban a mikrobiális aktivitás általában töredéke az egészséges talajokénak, így a lebontás lassú, elhúzódó és sokszor nem a megfelelő irányban zajlik. A gazdák ezt általában úgy tapasztalják meg, hogy még a kukoricacsutka évekig előkerül a talajművelés során, vagy a szármaradványok beleakadnak a gépekbe, megjelenik a fuzáriumos fertőzés, a tápanyagok feltáródása pedig késik.
Mikrobiológiai segítség a vízmegőrzésben
A természetben a cellulóz lebontását többek között a fuzárium végzi, amely ugyan hatékony, de komoly növényegészségügyi kockázatot jelent. Ezért célszerű olyan mikrobiológiai tarlóbontó készítményeket alkalmazni, amelyekben a baktériumtörzsek által termelt enzimek – például celluláz és xilanáz – indítják el a lebontási folyamatokat. A megfelelő baktérium- és gombatörzsek nemcsak gyorsítják a szármaradványok lebomlását, hanem javítják a talaj szerkezetét, tápanyagszolgáltató-képességét és vízmegtartását is.
A lebomló növényi részekből képződő humusz stabil vízraktárként működik, így képes csökkenteni a szárazságstresszt, és hosszabb ideig biztosítja a növények számára szükséges nedvességet. Homoktalajokon különösen nagy jelentősége van a baktériumos talajoltásnak és a szervesanyag-tartalom növelésének, hiszen ezek a talajok önmagukban csak minimális vizet képesek tárolni. A szármaradványok visszaforgatása, megfelelő mikrobiológiai támogatással, hosszú távon ellenállóbb, stabilabb talajállapotot eredményezi.
A talaj vízmegtartó-képessége azonban nemcsak a szervesanyag-tartalomtól függ. A talajszerkezet, az aggregátumok kialakulása, a mikro- és makroaggregátumok aránya, valamint a talajélet aktivitása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a talaj mennyi vizet képes megőrizni. A baktériumok által termelt EPS (extracelluláris poliszacharid) – a „talajnyálka” – ragasztóanyagként működik, amely stabilabb szerkezetet és jobb víztároló-képességet eredményez.
Több eszköz együtt hoz eredményt
A vízmegtartás növelésének további eszközei közé tartozik a talajtakarás, a mulcshasználat, a minél kevesebb bolygatással járó talajművelés, a helyes vetésforgó alkalmazása, a talajpihentetés, a komposzt és szerves trágyák alkalmazása, valamint a korszerű, víztakarékos öntözési technológiák. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a talaj kevesebb vizet veszítsen, és többet tartson meg.
Összességében a talaj vízmegtartó-képességének javítása a klímaváltozás elleni egyik leghatékonyabb eszköz. A szervesanyag-tartalom növelése, a talajélet serkentése baktériumos talajoltással és a szármaradványok mikrobiológiai kezelése és beforgatása nemcsak a talaj egészségét állítja helyre, hanem közvetlenül csökkenti a szárazságstresszt és növeli a termésbiztonságot.
Magyar Talajvédelmi Baktérium -gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége
Agrárágazat Tudástár: talaj vízmegtartó-képessége – A talaj vízmegtartó-képessége a termésbiztonságot meghatározó talajfunkció, amely a humusz, szervesanyag-tartalom, aggregátumszerkezet és aktív talajélet révén köti, tárolja és fokozatosan adja át a vizet; javítása tarlóbontással, baktériumos talajoltással, talajtakarással és kevesebb bolygatással támogatja az aszálytűrést.
