Termőtalajaink: csendes válság a felszín alatt

Fél-egyméteres termőrétegek, nagy mennyiségű szerves anyag tűntek el a magyar termőföldekről, a növénytermesztésre szánt területek többsége komolyan degradálódott. Közben az intenzív talajműveléssel továbbra is magunk ellen dolgozunk – mondta a Kincsünk a termőföld 2025 konferencián a Magyar Talajtani Társaság (MTT) elnöke.

Láthatatlan válság felé sodródunk

Prof. Dr. Dobos Endre egyetemi tanár előadásában arra hívta fel a figyelmet, a magyar termőtalajok állapota olyan válság felé sodródik, amely kívülről alig érzékelhető, mégis rendkívül gyorsan és kíméletlenül zajlik. A talajromlás szerinte azért különösen veszélyes, mert miközben a felszínen még fenntarthatónak tűnik a termelés, a talaj funkcionális alapjai folyamatosan omlanak össze.

Az előadás elején hangsúlyozta: a problémát nem lehet „minimális változtatásokkal” kezelni. Úgy véli, téves megközelítés pusztán a jövedelmezőség vagy az adminisztratív megfelelés szintjén keresni megoldásokat, miközben a válság oka maga az intenzív mezőgazdasági gyakorlat. A talajromlás csendes, de határozott folyamat, amely nem várja meg a gazdasági alkalmazkodást.

A Kárpát-medence elvesztette kedvező adottságait

Magyarország természeti adottságait kivételesnek nevezte, különösen a Kárpát-medence talajtani sokféleségét. Ez a változatosság azonban szerinte mára súlyosan sérült. Az Európai Unió új talajmisszióját is ennek bizonyítékaként említette: az EU öt stratégiai kihívása közé már bekerült a talajvédelem, miután jelenleg Európa talajainak több mint 60 százaléka degradáltnak minősül. Magyarország térképe ezen belül is aggasztó képet mutat: sok térségben több talajdegradációs folyamat hat egyszerre.

Kiemelte az elmúlt évtizedek adatain alapuló hazai vizsgálatokat, amelyek szerint az Alföldön és a Mezőföldön a talaj szervesanyag-készlete évente akár 0,4 tonnával csökken hektáronként. A természetközeli területeken ezzel szemben javulás tapasztalható, ami egyértelműen jelzi a mezőgazdasági használat hatását. Különösen súlyosnak nevezte a termőréteg elvesztését: egyes területeken 60–150 centiméter talaj tűnt el az elmúlt évtizedekben erózió és intenzív művelés következtében.

Nagy erőkkel-energiával pusztítunk

A professzor szemléletes példákon keresztül mutatta be, hogy a talaj szerkezeti romlása hogyan vezet belvízhez, oxigénhiányhoz, tápanyagveszteséghez és végső soron terméskieséshez. A mai rendszerben a talaj sok esetben már nem látja el természetes funkcióit, helyette mesterséges beavatkozásokkal – nagy energiaigényű műtrágyázással és mechanikai talajműveléssel – próbáljuk pótolni ezeket. Ezt nevezte „mezőgazdasági hidropóniának”. A nitrogénműtrágyák előállítása világszinten a földgázfelhasználás 3–5 százalékát emészti fel, miközben a kijuttatott hatóanyag legfeljebb harmada hasznosul. Ezzel szemben a talajélet, a talajban élő baktériumok természetes módon képesek  a tápanyagok mobilizálására, jóval alacsonyabb külső inputigénnyel – igaz, nem extrém termésszinteken, de hosszú távon stabilabban.

Három tényező

Az okok összegzésekor három fő tényezőt emelt ki: a talajszerkezet fizikai roncsolását, a szervesanyag-készlet drasztikus csökkenését és a talajélet visszaszorulását. Ezek egymást erősítő folyamatok, amelyek végül a talaj termőképességének elvesztéséhez vezetnek. A megoldás szerinte nem technikai trükkökben, hanem rendszerszintű váltásban rejlik: csökkentett bolygatás, állandó növényborítás, takarónövények, szervesanyag-visszapótlás és az élő gyökér jelenlétének meghosszabbítása.

Zárásként arra figyelmeztetett: amíg olcsó az energia, a rendszer hibái elfedhetők. De ha az erőforrások drágulnak vagy szűkülnek, a talaj természetes funkcióinak hiánya gyorsan termelési válságba fordulhat. Talaj nélkül – hangsúlyozta – nincs mezőgazdaság, csak ideiglenes termelés.

Agrárágazat Tudástár: Talajdegradáció – A talajdegradáció a termőtalaj fizikai szerkezetének roncsolódását, szervesanyag-készletének csökkenését és biológiai életének visszaszorulását jelenti, amelyet az intenzív művelés, az erózió és a túlzott bolygatás erősít, így hosszú távon csökkenti a vízmegtartást, a tápanyag-hasznosulást és a termőképességet, miközben egyre nagyobb energia- és inputigényű beavatkozásokkal próbálja fenntartani a növénytermesztést.