A gazdálkodókat – leegyszerűsítve – kétféle kihívás foglalkoztatja, egyfelől a problémacsoport, amely már fennáll, így prevenció már nem lehetséges. Csak „követő üzemmódban” lehet a problémát kezelni. Ezt a gazdálkodó érzékeli és lehetőségeihez mérten válaszol.
Másfelől lehet olyan folyamatok bonyolódása a mindennapok hátterében, amelyeket még nem észlel vagy nem vesz róluk tudomást és elmulasztja a lehetőséget a felkészülésre. Biztosan hosszasan sorolhatnám a jövőbeni kihívásokat, de én is csak azokat tudom reflektorfénybe helyezni, amelyeket én is érzékelek. A korlátok tehát egyetemesek… A sötét múlt és a szép „zöld jövő”. Ma pénz- és politikai hatalmak csapnak össze és használnak fel népeket, társadalmi csoportokat és generációkat hatalmi érdekeik pozicionálása miatt. Ennek a zöldforradalomnak az egyik célpontja a mezőgazdaság, benne a gazdálkodó. A casus belli (háborús ok) a gazdálkodás és a hozzákapcsolódó megbomlott ökológiai és energetikai rendszer problémája természetesen ismert, még ha nem is közismert. Kétségtelenül vannak a kialakult rendszernek hibái, ezt tagadni most már késő lenne. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a változást soha nem a paraszt akarta, hanem vagy így, vagy úgy, de nyakába erőltették. Szemtanúja voltam például a „kemizáló paraszt” ébredésének az ezredfordulón, vagy a történelemkönyvekből és nagyszüleink elbeszéléseiből ismerhetjük az erőszakos kollektivizálás folyamatát vagy a tanyasi gazdálkodás felszámolását. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyzem, hogy „nulla” energia mérlegű és helyben forgó szenet tartalmazó rendszert cseréltünk le 50-60 éve, most meg valami hasonlót próbálnak elérni a politikai programozók, csak a fundametumokat, akkor romba döntötték. Az áldozatot a parasztság mindig meghozta, de voltak a kialakult (régi-új) rendszernek kétségtelen társadalmi előnyei. Elsősorban az olcsó, nagy tömegben előállított élelmiszer, ami lehetővé tette, hogy az emberiségnek ne csak a mindennapi betevőért kelljen dolgozni. Ezt a „vívmányt” már elfelejtettük és brutális mennyiségű élelmiszer kerül a szemétbe, mialatt kontinensnyi ember tengődik az éhínség határán. Jutott, juthatott másra. Szórakozásra, utazásra, autóra, „telóra”. A termelés nagyobb és hatékonyabb lett, de nem lett tisztább, – ez tény. A helyzet az elmúlt években, akár évtizedekben folyamatosan javult. Magyarország már jóval az uniós csatlakozás előtt, sőt a rendszerváltás előtt kivonta, vagy csökkentette olyan növényvédőszer hatóanyagok felhasználását, amelyeket a világ egyes részein még ma is használnak. Azt gondolom, hogy a helyzet napjainkig jelentősen letisztult, de elérkezett az a helyzet, amikor a nagy jóakarásban most már „magunkra gyújtjuk a házat”. A hatékony, de kritizált megoldások a háttérbe szorulnak, a zöldmegoldások pedig nem képesek pótolni az elmaradó előnyt. Az emberiség önmaga ellensége lesz.
No-till: válasz a zöldforradalom élharcosai számára
Halból, sóból és paprikából megfőztük a „halászlevet”, és úgy látom vannak erők, amelyek úgy gondolják, hogy ezt visszafelé is tudjuk. Jelentem, a tudomány pillanatnyi állása szerint ez még lehetetlen. Tehát idő és türelem kell a visszaút megtalálásához. Nyilvánvaló, hogy a „tiszta út” újra felfedezéséhez nem csak a mezőgazdaság hátán keresztül vezet az út. Az „elektromos autó képmutatása” mindenhol általános. Az „eperfalombját” légkondicionálóra cserélő, mesterséges terekben élő, mesterséges anyagokat, gyógyszereket, táplálkozás-kiegészítőket habzsolva fogyasztó európai népesség kíván zöldmegoldásokat a vidék életében és a mezőgazdaságban. Közben a bekapcsolt elektromos készülékek szívják a legkevésbé sem zöld energiát, és ontják a környezeti (és mentális) szennyezést. A zöldjövőért mindenkinek áldozatot kell hozni. Az első és legfontosabb feladat ebben a folyamatban, hogy a társadalom felkészüljön arra, hogy az olcsó-sok-egészséges élelmiszerből egyszerre csak két tulajdonságot választhat – az egyelőre csupán elképzelt – jövőben. Felhívnám a figyelmet, hogy a szintetikus élelmiszer sem tömeges, sem zöld, sem egészséges megoldás nem lesz.
Ha valós és gyors megoldásokat akarunk a talajvédelem érdekében, az a glifozát – illetve annak helyettesítése – nélkül pillanatnyilag utópia. Márpedig talajművelési szokásaink jelentős reformja nélkül gyakorlatilag nem létezik az a szintű talajvédelem, amit a zöldforradalom elvár. A zöldmegoldások a korábbi évek, esetleg évtizedek termelési gyakorlata után gyakorlatilag hatástalanok. Az átgondolatlan zöldülés hatására vagy a parasztnak „térdesedik ki a nadrágja”, vagy a polgárnak „kopik fel az álla”. A jó megoldások keresése nagyon fontos lesz. Etikátlannak tartom (tartanám) azt is, hogy nem tiszta (GMO-os, „ős-vegyszeres”) termelési rendszerekből származó import terménnyel kellene versenyeznünk a saját piacunkon.
A növényfajták fajtajellegeit jól mutatja egy összehasonlító kísérlet. Az optimalizálás a termesztéstechnológia fajtaszinten való kezelését teszi szükségessé
A támogatásokat és így a zöldítést a piac minden szintje régen beárazta. Már nincs. Meg kell figyelni a termőföld, az inputok, és a gépek árának változását az elmúlt két évtizedben. Ráadásul az említett időszak alatt a termelési technológiák jelentős mértékben feltöltődtek haszontalan „vattamegoldásokkal”. A támogatási „lufi” nélkül a rendszer összeomlana. Ráadásul a támogatási rendszer fennmaradása feltételezi azt, hogy Európában minden stabil marad. Nincs válság, nincs háború. Stabil marad? Minden reményünk benne van….
A zöldforradalom realitás, készülni kell rá. Igazodni kell a szemléletnek. Keresni kell a HASZNOS és VALÓDI zöld (és „halványzöld”) megoldásokat, azokat adaptálni és alkalmazni kell.
Másik jövőbeni kihívás a terménypiaci verseny, terményárak. Ha a támogatás mellett ezek is elolvadnak, a helyzet nagyon nehezen lesz kezelhető. A jelenlegi forint gabonaárakat átszámolva különböző történelmi euro-kurzusoknál, nem, hogy beleérünk a hármassal kezdődő ársávba, de még a kettes is „felfvillanhat”. Ez azt jelenti, hogy nem baj lesz, hanem baj van. Erre már nem lehet/szabad virtuális válaszokat adni.
A digitalizáció felfoghatatlan sebességgel érkezik, és formálja át világunkat. Látom, amint nálam fiatalabb szakemberek is milyen nehezen veszik fel a fordulatot, és képtelenek követni a változásokat. Lassan ki lehet jelenteni, hogy ez már nem is feltétlen generációs probléma, hanem értelmi képesség kérdése kezd lenni. Egy ilyen rendszer befogadására és üzemeltetésére már nem mindenki lesz képes. Az is elképzelhető, hogy ez a világ egy szűk elit világa marad. Hogy mi lesz a „maradékkal”? Arra egyelőre nincsenek publikus válaszok.
Rövidtávú, gyors megoldások nincsenek, vagy fájdalmasak. Ez inkább a válságkezelés kategóriája.
Ezt is csak jól érdemes csinálni, de inkább ne kelljen. Egy csatár mindig odaérkezik, ahová a labda tart, ez feltételezi, hogy figyeli, „olvassa” a játékot. Kell tudnunk változni és változtatni egy változó világban. A zöldjövő – ha nem pusztulunk bele – realitás. Akkor lépni kell ebbe az irányba. Aki később kezdi, annak kapkodva kell hirtelen döntéseket hoznia a jövőben. Mivel helyzetünket a zöldforradalom és a piaci szorítás kettős prése jellemzi, lépéseinket csak az effektivitás, a hatékonyság határozhatja meg. Nem fogunk tudni versenyezni olyan versenytársakkal, akik hatékonyabban termelnek, mint mi. Az számít: mennyi hasznot termelünk? Tudunk-e egyáltalán hasznot termelni a jövőben? Ezek azok a kulcskérdések, amelyekre lehetőleg zöldválaszt kell adnunk.
A talajvédelem, a talajművelés reformjának kérdése jelentős problémafelvetés lesz a jövőben. Nem feltétlenül a jövedelmezőség fokozásában, hanem környezet- és talajvédelmi értelemben. Ide kapcsolódik a víztakarékos öntözés kérdése is, ami már jövedelmi kérdéssé is teheti a talaj művelésének „lenni, vagy nem lenni” kérdését. Fontos lépés tehát a hatástalan, felesleges és/vagy drága technológiai elemek kigyomlálása a termesztési gyakorlatból. Helyettük a hatékony megoldások pozíciójának megerősítése, illetve új, hatékony, esetleg zöld technológiai elemek bevezetése a gyakorlatban.
Kiemelkedik a digitalizáció hasznossá, haszontermelővé tétele. Nem lehet, hogy egy drága technológiát csak „adult” farm szimulátorkét kezeljünk. Ebben – ha komolyan vesszük – rengeteg tartalék lehet. Időt nyerhetünk. Kiviteli oldalon a „muzsik” szintnél lényegesen beljebb vagyunk. Ha ebbe a humán és digitális erőforrásrendszerbe valós, hasznot termelő adatokat engedünk bele, akkor a piaci versenyben szert tehetünk előnyökre, különösen abban az esetben, ha a nagy versenytársak felcsatlakoznak a virtuális valóság „tőgymeleg keblére”. Ez utóbbi az, amit feltétlenül el kell kerülni a digitalizációban.
Agrofil kórtani kert. A gabonafajták betegségfogékonysága változó tulajdonság, így a kémiai védelem szükségessége is eltérő megítélésű lehet
A hígtrágya lehet erőforrás, és lehet komoly problémák okozója is
A 2020 AgroFIELD Akadémia Konferencia sorozat, így az Agrofil is, ebből a három irányból próbál kihívásokat kezelni: zöldforradalom, terménypiaci kilátások, versenyképesség-digitalizáció.
Ezekre a kihívásokra adható válaszok helyezkednek el az Agrofil terveinek fókuszpontjában is. Természetesen tisztán agronómiai oldalról keressük a megoldásokat a fent említett változatos problémákra. Így a Konferencián is, a válaszok a talajművelés, kiemelten a nem művelés, vagy no-till és a hasznos agronómiai megoldások irányából érkeznek majd.
Juttassuk ki a kemikáliákat helyspecifikusan!
Külföldi előadónk érkezik az Egyesült Államokból, akinek harminc éves termelői-tanácsadói-oktatói tapasztalata van no-till kérdésekben. Sokkal több vizsgálatunkról beszélünk, mint korábban, illetve digitalizációban jártas hazai kollégák osztják meg hétköznapi, praktikus megoldásaikat, tanácsaikat a digitális ínyenceknek. Tovább szerveződik és fejlődik az AgroFIELD Termelői Club, mely – többek között – jó alapokat ad a közös adathasználat (SMALL DATA) irányába megtett lépéseknek is. Kevesebb külföldi, több hazai adat és eredmény, több gyakorlatközeli élmény és hasznos információ, és természetesen egy jó közösség vár mindenkit. Most már két helyszínen és időpontban, Siófokon és Kecskeméten 2020. február 4-én és 6-án.
Lajos Mihály
