fbpx

Minden képzeletet felülmúl az idei európai sertéshúsexport

Írta: Szerkesztőség - 2020 július 20.

Bár a termelés gyakorlatilag stagnál, a kínai keresletnek engedve egyre több sertéshús áramlik ki Európából – derül ki a NAIK AKI piaci jelentéséből.

Az Európai Bizottság júliusban megjelent rövid távú előrevetítése szerint az EU sertéshústermelése várhatóan 23,1 millió tonna lesz 2020-ban, kevesebb mint 1 százalékkal emelkedhet az előző évihez képest. Az Európai Unió 6,2 millió tonna (+10 százalék) sertéshúst exportálhat az idén. Az unió sertéshúsimportja a 2019. évinél 10 százalékkal lehet kevesebb (153 ezer tonna) 2020-ban. A közösség sertéshúsfogyasztása 2,7 százalékkal csökkenhet az idén (29,6 kg/fő).

 

 

A Covid sem állította le az ázsiai húsexportot

Az Európai Bizottság közlése szerint az Európai Unió 8 százalékkal több, 1,9 millió tonna (friss, fagyasztott és feldolgozott) sertéshúst értékesített a nemzetközi piacon 2020 első négy hónapjában, mint egy évvel korábban. Az export 55 százaléka Kínába irányult, ahova az egy évvel korábbinál 78 százalékkal több, 1,07 millió tonna uniós sertéshús került a vizsgált időszakban. Az USDA előrejelzése szerint az európai export rekord magasságot érhet el Kínába idén (3,9 millió tonna). További nagy célpiac az Egyesült Királyság (249 ezer tonna), illetve Japán (136 ezer tonna).

Az Európai Unióban az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 1,63 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2020 júniusában, 8,6 százalékkal csökkent egy év alatt. Az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak sertésárai átlagosan 16 százalékkal voltak alacsonyabbak 2020 28. hetében az előző év azonos hetének átlagárához képest. A németországi szerződéses ár és a Tönnies felvásárlási ára 1,47 euró/kilogramm hasított súly volt a megfigyelt héten. A West Fleisch 1,48, a Vion 1,47, a Danish Crown 1,41 és aTican1,42 euró/kilogramm hasított súly áron vásárolta a sertéseket a 28. héten. A németországi szerződéses ár 8 százalékkal csökkent 2020. 28. hetében az egy héttel korábbihoz képest. Kapcsolódó cikkünket a koronavírus vágóhidakra gyakorolt hatásáról itt találja.

 

Nehezebben tudtuk eladni az élő sertést

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 14 százalékkal 9,6 ezer tonnára csökkent 2020 január–áprilisában az egy évvel korábban külpiacon eladott mennyiséghez viszonyítva. A legfőbb partnerek Románia, Ausztria és Szlovákia voltak. Romániába 8, Ausztriába 33 százalékkal kevesebb sertés került, míg Szlovákiába 60 százalékkal nőtt az export. Az élősertés-behozatal 38 százalékkal 25 ezer tonnára nőtt a megfigyelt időszakban, a legnagyobb beszállítók Szlovákia, Németország és Horvátország voltak. A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 6 százalékkal (42 ezer tonnára) csökkent, míg értéke 28 százalékkal nőtt 2020 első négy hónapjában a 2019.január–áprilisihoz képest. A legtöbb sertéshúst Romániába, Horvátországba és Olaszországba szállították. Romániába nem változott jelentősen a kivitel, Horvátországba csökkent (–9 százalék), míg Olaszországba emelkedett (+3 százalék).

A sertéshúsimport volumene 7 százalékkal kevesebb, 54 ezer tonna volt, ugyanakkor értéke 39 százalékkal növekedett. A sertéshús 60 százaléka Németországból, Spanyolországból és Lengyelországból származott.

A NAIK AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 542 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2020 júniusában, ami 6 százalékos csökkenést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. Megjegyezzük, a sertés termelői ára a 28. héten már 10 százalékkal kevesebb volt a 2019. évi értéknél („E” minőség). A darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára nem változott jelentősen 2020 júniusában 2019 azonos hónapjához képest. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára19 százalékkal, a sertéscombé pedig 17 százalékkal emelkedett ugyanekkor.