fbpx

Minőség, szavahihetőség, Väderstad

Írta: Szerkesztőség - 2014 november 27.

Gazdaság:

Jelenleg 1600 hektár területen gazdálkodunk, 500 hektáron végzünk szántóföldi növénytermesztést integrációban, a területünkből 400 hektárnyi öntözött. Talajaink nagy része csernozjom, de szikesebb részek is megtalálhatóak, általában 10-20 aranykorona közöttiek, kötöttségük pedig 50 körül mozog. Termesztett növényeink: árpa, búza, repce, napraforgó, kukorica, illetve zöldségnövényeket és apró magvakat (olajretek, facélia) is termesztünk.

  • Mikor vásárolták az első gépet, és miért éppen a Väderstad márka mellett döntöttek?

A Väderstad márka tisztelete iskolás koromra vezethető vissza. Gépészeti szakközépiskolába jártam, gépek között nőttem fel, így régóta nyomon követem a kínálatukat. Nálam a Väderstad a munkagépek fellegvára.

Az Füzesabonyi Agrár Zrt. 2009-ben, egy pályázatnak köszönhetően vetőgép beruházás előtt állt. A cégvezetés kikérte a véleményem, én pedig sokat nem gondolkodva rávágtam: csakis Väderstad Rapid. A vezetés azért nem volt ennyire határozott, csináltattak egy 80 hektáros kontrolltáblát, melynek felét a régi vetőgéppel, másik felét pedig Rapiddal vetették be. A mezsgyére állva szembetűnő különbséget tapasztaltunk a Rapid javára. Így került a 6 méteres Rapid a gazdaságba, mára 8,5 ezer hektárt hagyott maga mögött, meghibásodás nélkül.

  • Mi alapján volt olyan biztos abban, hogy a Rapid lesz az a vetőgép, amely beválik?

Természetesen rengeteg kiállítás, tapasztalatcsere és egyéb véleménykikérés eredménye volt ez a válasz, illetve a saját szememmel is több helyszínen meggyőződtem a Rapid tökéletes munkájáról. Emellett nem győztem hangsúlyozni a vezetőségnek, hogy előbb-utóbb váltani kell a szántás nélküli technológiára, hiszen hosszútávon minden gazdaság célja a talaj nedvességtartalmának megőrzése és a költségek csökkentése.

Korábban IH tárcsákkal dolgoztunk, ami plusz hengert, plusz embert, plusz költséget vont magával, a műszaki problémákról nem is beszélve. Ekkor már feletteseim is belátták, hogy jó az út, amin haladunk, így 2 darab 6,5 méteres Väderstad Carrier tárcsát is vásároltak.

  • Ezután a szántóföldi kultivátor egyértelmű, hogy Väderstad?

Többé-kevésbé igen. Egy szántóföldi bemutató alkalmával kértünk demózni egy TopDown-t. Az akkori anyagi lehetőségeink nem engedték meg, hogy rögtön meg is vásároljuk a kultivátort. A mi talajadottságainknál gyorsan kiderült, hogy a Väderstad kínálatából nem a TopDown lesz a befutó, mivel kissé durvább talajt készített. Kovács Gábor szaktanácsadóval egyeztettünk ez ügyben, ő is úgy látta, a Cultus a mi kultivátorunk. Gábor javaslatára kértünk egy Cultus-t is kipróbálásra.

Ahogy levágtuk a 85 hektár zöldborsótáblát, nagyon csúnya látványt nyújtott az összetaposott talaj az esőzések után. Ennek helyére másodvetésű csemegekukoricát vetettünk, gyakorlatilag egy műveletben előkészítettük a Cultus-szal a talajt, majd kapott egy Carrier tárcsát, elvetettünk, és az eredmény magáért beszélt, nagyon jó kelésünk volt.

Jelenleg búza alá is használjuk a kultivátort, kizárólag tökéletes talajba vetünk. A Cultus már biztosan a gazdaságunkban marad. Minden eredményünk azt igazolja, hogy jól döntöttünk, amikor a Väderstad technológiát választottuk.

  • Terveznek a jövőben egyéb Väderstad munkagépet vásárolni?

Természetesen, tervek mindig vannak. Ami még előrébb vihetné a gazdaságot véleményem szerint egy örök klasszikus, a Väderstad Rollex vagy Rexius henger, és egy nagy lapátmérőjű Carrier XL tárcsa – ez a gyomosabb részekre kiváló – valamint egy opcionális kiegészítő, a CrossCutter száraprító, a tárcsa elejére. A Tempo munkáját és eredményeit is folyamatosan figyelem, ebből egy nyolc soros lenne alkalmas számunkra.

  • Mi a véleménye a forgalmazóról? Miért lett hű vásárlójuk?

Minőséget árulnak, nagy szakértelemmel. A kiállításokon mindig a gépek festését nézem meg először, amit hanyag módon festettek le, ott nem sokat időzöm. Ez a mai napig így van. Szerencsés vagyok, mert kimehettem a svéd gyárba, ahol saját szememmel győződhettem meg a svéd precizitásról.

A Rapid érkezése előtt két héttel Kovács Gábor szólt, hogy hétfő reggel 8 órára jön a gép. Gondoltam, persze, ilyet már sokan ígértek. Hétfő reggel fél 8-ra beállt a kamion, majd a sofőr közölte iszik egy kávét, hogy betartsa a 8 órási érkezést. Mosolyogtam?

A mai napig van olyan céges kapcsolatunk, hogy 2-3 hónapos ígéretekre kell várni. Nálam a szavahihetőség és a minőség mindennél fontosabb.