Így metszenek a minőségi borért

Már nem a minél nagyobb termés elérése a cél a soltvadkerti szőlőtermelők körében. A minőségi borok előállításához, a lehetségesnél jóval kevesebb szemet hagynak a metszésnél azért, hogy kisebb termésben koncentrálódjon az alföldre jellemző, illatos-zamatos borok alapanyaga.

 

 

Cikkünkben és videónkban bemutatjuk a téli fagy ellen talajjal takart, fejművelésű „guggolós”, valamint a ma már elterjedtebb, magasművelésű szőlők metszésének alapjait.

 

Talajtakarással a fagy ellen

Hagyományosan talajtakarással védik a nagyobb téli fagyoktól a szőlőket az Alföldi termesztők. A lóvontatta ekét már régóta a traktor váltotta fel, de a tél végével így is az első munka a metszés előtt a szőlő nyitása, azaz a tőkefejekről a talaj eltávolítása maradt.

Régen lóval takarták be, aztán ugyan így nyitották ki, ezért igazából csak egy nagyon vékony kis csíkot kellet kapával kibontani, de ez is komoly munka volt.  Napjainkban ezt már a traktoros a fújógéppel végzi el. Mint láthatjuk ezek az alföldi hagyományos fajták, mint ez az ezerjó is, elég komoly mennyiségű talajjal borítottak a fagy védelmében – mutatja a szőlő metszéséhez készülve, Lantos Szabolcs. A soltvadkerti szőlész-borász szakember minden évben betakarja a szőlőit, mert igaz, hogy átlagban tíz évente csak egyszer fordul elő -20 C fok alatti fagy, de akkor a takaratlan szőlőket jelentősen károsítja.

 

szőlő nyitása kapával (Fotó: a szerző)

Szőlő nyitása kapával (Fotó: Kristóf Imre)

 

A „guggolóst” nehéz metszeni

A tőkefejen lévő 4-5 vessző közül mindössze egy hosszabbat és egy rövidre vágottat hagy meg Szabolcs, a többit a metszőollójával levágja. Gyakorlott mozdulatokkal forgatja az ollóját, látszik, hogy gyerekkora óta ismeri már ezt a munkát. A guggolva, vagy nagyot hajolva végzett metszés, kifárasztja a lábat, hátat egyaránt.

Kiválasztom azt a vesszőt, amit meg fogok hagyni karnak. Nem jó hogyha túl vastag, de az sem, ha túl vékony. A túl vastag könnyebben el tud fagyni, a vékony pedig nem olyan termékeny. Az öreg részeket is eltávolítom, és itt lesz egy két világosrügyes biztosítócsap. Ha ezt itt lent kialakítottuk, már csak az a dolgunk, hogy azt a vesszőt, amit meghagytunk, le ne vágjuk közben, míg a fönti részt is megtisztítjuk.  A rövidcsapok arra szolgálnak, hogy a következő évi termés alapjai legyenek, a szálvessző feladata pedig az, hogy az idei termést ezen képezzük, aztán majd le lesznek cserélve – mutatja be a metszés alapjait Szabolcs.

 

fejművelésű szőlő metszése (Fotó: a szerző)

Fejművelésű szőlő metszése (Fotó: Kristóf Imre)

 

A nagyon fárasztóan művelhető fejművelésű szőlőt – fagytűrőbb fajtákkal – magasművelésűre váltották többségében már itt Soltvadkert környékén is a szőlősgazdák. Ezeknek a szőlőknek a metszése már jóval könnyebben, karmagasságban végezhető. Egy ilyen, közeli ültetvénybe megyünk át, melyen Szabolcs megmutatja a művelési módjában lévő különbségeket.

Egy zweigelt ültetvényünkben vagyunk, amely Moser művelésmódra lett kialakítva. 120 cm magasan van a vezérhuzal, ez tartja a kordonkart és fölötte van két tartóhuzal, a hajtások befűzésére. A karon 4-5 termőalapot alakítottunk ki, ezen rövid, és hosszúcsapos metszést végzünk. A biztonság kedvéért a tőkefej sincs teljesen kopaszra metszve, itt is legalább egy 2 szemes biztosítócsapot szoktunk hagyni azért, hogyha télen egy komolyabb fagy miatt károsodna a karunk, akkor könnyebben tudjunk új vesszőt nevelni.

 

oser-művelésű tőke metszése (Fotó: a szerző)

Moser-művelésű tőke metszése (Fotó: Kristóf Imre)

 

A minőség a lényeg

Azt, hogy hány vesszőt és csapot, és azokon összesen mennyi rügyet hagynak meg a tőkéken, a metszéssel állítják be. Így szabályozzák a szőlők terhelését, hogy mennyi fürtöt neveljenek. A borász számára, a minőségi bor előállításának alapja nem a maximálistermés mennyiség elérése a szőlőkben, hanem a borkészítési eljárásnak megfelelő terméskorlátozás.

 

Lantos Szabolcs borász (Fotó: a szerző)

Lantos Szabolcs borász (Fotó: Kristóf Imre)

 

Az itt termett szőlő rozébor alapanyag lesz. Ebben az esetben 10-12 rügy a terhelése, amiből jó esetben hektáronként 100 mázsa termés lesz. Ha prémium vörösbort szeretnénk előállítani belőle, akkor ennek közel a felére kell korlátoznunk a termést. Minden fajtára vonatkozóan egy alapszabály, hogy nem szabad túlterhelni a tőkéket. Nem az számít, hogy minél többet teremjen a szőlő, hanem az, hogy a fajtára jellemző illatok, zamatok legyenek a borban, ehhez pedig a tőkék hozamát korlátozni kell. Mi mindig visszafogott termésmennyiséggel szoktunk dolgozni, mert másképpen nem lehet a családi borászatunk számára minőségi, prémium bor alapanyagokat termelni – hangsúlyozta Lantos Szabolcs.

agrár alföld bor borászat fejművelés hagyományos Kunsági borvidék metszés mezőgazdaság minőségi bor reduktív bor szőlő téli fagy
..