fbpx

Mintegy 40 százalékkal nőhet idén a kukoricatermés mennyisége

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 11.

Mintegy 40 százalékkal lehet több idén a kukoricatermés a tavalyinál Magyarországon a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) becslése szerint.

Vancsura József, a szervezet elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta: a kukorica betakarítása a hónap elején kezdődött az országban és várhatóan november elején fejeződik be.

A gazdálkodóknak több mint 1,1 millió hektárról kell betakarítaniuk a termést.

A termelők eddig a termőterület mintegy 20-25 százalékán végeztek a betakarítással.

 

 

Mintegy 40 százalékkal nőhet idén a kukoricatermés mennyisége

 

Az átlaghozam hektáronként 5-6 tonna között lehet. Így a GOSZ becslése szerint biztosan legalább 6 millió tonna kukorica kerülhet a magtárakba.

A termelők abban reménykednek, hogy akár egy optimistább termésbecslés is valóra válhat és az idei kukoricatermés elérheti a 6,7 millió tonnát is.

A nagyobb mennyiség azért volna kedvezőbb a GOSZ elnöke szerint, mivel az idén mintegy 50 százalékkal alacsonyabb az ár a tavalyinál.

A múlt évben egy tonna kukoricáért átlagosan mintegy 60 ezer forintot lehetett kapni tonnánként, ám az idén ez 40 ezer forint. Az árakat a világpiaci árak határozzák meg Magyarországon is – tette hozzá.

A termés fedezi a mintegy 4 millió tonnára rúgó belföldi takarmányszükségletet.

A többletet pedig ipari feldolgozásra, illetve kivitelre lehet eladni – mondta Vancsura József.

 

MTI 2013. október 10.