fbpx

Mintegy 5 millió hektárra igényeltek a gazdálkodók területalapú támogatást

Írta: Szerkesztőség - 2013 június 18.

Budapest, 2013. június 17., hétfő (MTI) – Több mint 5 millió hektárra igényeltek a gazdálkodók területalapú támogatást az idén, a június 10-i végső határidőig összesen 180 123 egységes kérelem érkezett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH).

Az MVH az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében ismertette: a támogatások alapjául szolgáló bázisterület Magyarország esetében 4,829 millió hektár.

Ezért az egy hektárra jutó tényleges összeg megállapításához arányos visszaosztást kell alkalmazni.

Az MVH az idén hektáronként hozzávetőlegesen 233 eurós – azaz mintegy 70 ezer forint körüli – területalapú támogatást utalhat ki.

Ez mintegy 8 százalékkal haladja meg a tavalyi 213,99 eurót.

 

Mintegy 5 millió hektárra igényeltek a gazdálkodók területalapú támogatást

 

A konkrét hektáronkénti összeg azonban nemcsak a visszaosztási rátától, hanem a forint/euró árfolyamtól is függ, amelyet az Európai Központi Bank 2013. október 1-jén érvényes forint/euró átváltási értéke alapján határoznak meg – jegyzi meg a közlemény.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az adminisztratív és helyszíni ellenőrzésekkel mindent megtesz annak érdekében, hogy a kifizetés is zökkenőmenetes legyen – tartalmazza a tájékoztatás.

 

MTI 2013. június 17.