fbpx

Mit nevezünk tradíciónak?

Írta: Szerkesztőség - 2019 december 30.

25 szép év fejlődéssel: a Mazug Ponyvánál ezt jelenti a hagyomány!

Immáron 25 éve vágott bele az első feldolgozásra váró ponyvatekercsbe az akkor családi vállalkozásnak indított cégünk alapítója. Akkor talán legmerészebb álmainkban sem jelent meg az a vízió, ami mára valósággá vált!

Huszonöt termő év

Huszonöt év alatt csecsemő férfivé válik, gyümölcsfa bőven termőre fordul, és egy vállalkozás – ha kellő szorgalommal művelik – érett szervezetté válik. Huszonöt viharoktól sem mentes, de napsütésekkel tarkított év végéhez érkeztünk idén novemberben. Az 1994ben létrehozott egykori „garázscég” mára a hazai ponyvagyártás meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. Talán vidéki mivoltunknak és földrajzi fekvésünknek köszönhetően pályafutásunkat végig a mezőgazdasághoz való erős kapcsolat jellemezte, és kísérte végig. Így volt ez az élmúlt 25 éven keresztül, és ezt az utat tűztük ki piros-fehér-zöld lobogónkra a következő negyedszázad tervezésekor, annak megkezdése előtt.

Negyedszázados fejlődés

A Mazug Ponyva életében az elmúlt két és fél évtized bővelkedett a fejlesztésekben. Négy ütemben építettünk üzemcsarnokokat, amelynek köszönhetően ma már több mint 1000 m2 fedett épületben folyhat a ponyvaszerkezetek gyártása. Az utolsó, idei évben átadott üzemrésznek köszönhetően szerkezetlakatos üzletágunk is a legmagasabb szinten munkálhatja meg a ponyvafedéseink alá készülő acélszerkezeteket. Szükségszerű is volt az infrastrukturális fejlesztés, hiszen a jelenlegi 30 fős szakértőgárdánk így tud hatékonyan értéket teremteni. A hosszú évek alatt műhelyünket sikerült felszerelni a legmodernebb PVC-feldolgozógépekkel, ebből adódóan magas színvonalon folyhat a ponyvagyártás.

Ez tudjuk, ezt nyújtjuk

A mezőgazdaság háttériparaként több fronton is kiszolgáljuk az ágazatot.

  1. Megalakulásunk óta készítjük a billenőplatós pótkocsik és teherautók ponyváit. Jelenleg már ponyvatartó szerkezetet is gyártunk a takaróponyvákhoz. Negyedszázados tapasztalatunknak köszönhetően igen széles körű kialakítási módokat tudunk megrendelőnknek ajánlani!
  2. Sikertermékünk a ponyvafedésű csarnokrendszer, amelyet két különböző termékkategóriában gyártunk: típusterv alapján készülő ponyvacsarnokainkat kedvező ár-érték arányuk jellemzik, egyedi méretű ponyvacsarnokainkat pedig a megrendelő legpontosabb igényeihez tudjuk igazítani. Legyen szó állattartásról, lovardáról vagy raktározásról, géptárolóról, a ponyvafedésű sátorrendszerünk büszkén megállja a helyét!
  3. Elsősorban állattartó épületek és nyitott tárolószínek oldalát zárjuk le függőleges irányban ponyvaoldalfal segítségével. Ennek a megoldásnak legfőbb előnye, hogy gyorsan mobilizálható, kialakítás függvényében vízszintes vagy függőleges irányban. Felhasznált alapanyagok tekintetében számtalan lehetőség közül választhat a megrendelő. A strapabíró PVC ponyvától a légáteresztő PVC hálóig tudunk oldalfalat gyártani, hogy kordában tartsuk az időjárást.
  4. Speciális és egyedi géptakarók, gépkabinok, ponyvacsövek, garatkiömlők, takaróponyvák, munkagéptartozékok gyártásában is partnerek vagyunk. Legyen szó akár permetező- vagy meggyrázógép ponyvájáról, akár egy vetőgép takarójáról. Kiterjedt megmunkálási technológiánknak köszönhetően ponyvakészítésben nem ismerünk lehetetlent!

Az elmúlt negyedszázadban töretlen fejlődésük miértje egyértelműen megfogalmazható: alázatos munkavégzés, elszánt tanulni vágyás, és bátor hozzáállás az új kihívásokhoz! Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy szervezetünkben dolgozó legjobb szakembereink sorát mára évtizedes múlt köti a MAZUG PONYVÁHOZ!

Mi ezt nevezzük tradíciónak!