fbpx

MT Zrt.: nagy érdeklődés a magyar borok iránt a világ legjelentősebb szakkiállításán

Írta: - 2014 március 25.

MT Zrt.: nagy érdeklődés a magyar borok iránt a világ legjelentősebb szakkiállításánBudapest, 2014. március 24., hétfő (MTI) – Nagy az érdeklődés a magyar borok iránt a világ vezető borszakmai vásárán, a düsseldorfi ProWein kiállításon, és a számos szakmai érdeklődő is megerősíti, hogy a magyar bor felveszi a versenyt a világ élvonalbeli boraival – közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) hétfőn az MTI-vel.

A Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága (AMC) által szervezett magyar közösségi stand 225 négyzetméternyi területen, ezúttal már 26 kiállítóval várja a látogatókat. A kiállítás történetében először – az AMC segítségével – több magyar borász is bekerült boraival a vásár „Prémium borok – legjobb minőség, legjobb ár” mottóval szervezett központi kóstolózónájába.

„Számos szakmai érdeklődő erősítette meg a napokban azt meggyőződésünket, hogy a magyar bor felveszi a versenyt a világ élvonalbeli boraival” – idézi a közlemény Simon Pétert, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettesét.

A standon a kialakított kóstolórészben négy kategória borait mutatják be: a furmint, a kadarka és kékfrankos mellett a Nemzeti Borkiválóság Program magyar fajtaborai is megjelennek. A borok mellett kihelyezett kártyák segítik a tájékozódást, emellett hostessek is az érdeklődők rendelkezésére állnak.

Az idén 20. születésnapját ünneplő düsseldorfi ProWein-ra, a világ legnagyobb bor szakkiállítására a világ minden tájáról érkeznek borkereskedők, importőrök, vendéglátóipari beszerzők, valamint borokkal és borászattal foglalkozó egyéb szakemberek, közöttük magas a vezető beosztásúak aránya. Tavaly 48 ország 4796 kiállítója vett részt a ProWein-on, megjelenésük több mint 45 000 szakmai látogatót vonzott. A kiállítás töretlen, dinamikus fejlődésének Magyarország több mint 10 éve részese kiállítóként – közölte az MT Zrt..

MTI 2014. március 24.