fbpx

Budai: 2,5 milliárd forintos fejlesztés indul a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtoknál

Írta: - 2014 március 25.

Budai: 2,5 milliárd forintos fejlesztés indul a Bábolnai Nemzeti MénesbirtoknálBábolna, 2014. március 24., hétfő (MTI) – Két ütemben, összesen két és fél milliárd forintot fordítanak a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok fejlesztésére, a társaságot a Dunántúl legjelentősebb lovasközpontjává alakítják – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Bábolnán sajtótájékoztatón.

Budai Gyula hozzátette, az első ütemben egy fedeles lovarda épül meg, 500 fős lelátóval, amely alatt 70 boxban lehet elhelyezni a versenyekre érkező lovakat. Létrehoznak két díjhajtó pályát, felújítják a ménesudvar tetőszerkezetét és az Imperial Hotelt is. Ezekre a beruházásokra egymilliárd forintot meghaladó összeget költenek.

A fejlesztések második ütemének tervezett költsége 1,43 milliárd forint. Ebből az összegből fejlesztik az Ölbőpusztai majorságot, a Dióspusztán található lovas létesítményeket és a csikótelep istállóját.

Az államtitkár elmondta, hogy mivel augusztus elsején megkezdődik a Nemzeti Lovarda felújítása, az intézmény szerepét Bábolnának kell átvennie és az őszi szezon lebonyolítását már az itt felépített, fedeles lovardában tervezik.

Budai Gyula ismertette: a nemzeti lovas stratégia értelmében a kormány nemcsak a lovassport- és tenyésztés létesítményeinek fejlesztésre fordít jelentős összegeket, hanem lovas rendezvények támogatására is biztosít forrásokat. Az összeg tavaly elérte a 190 millió forintot, az idén pedig 325 milliós támogatás szerepel a tervekben.

Megjegyezte, hogy a tervek szerint szeptembertől az általános iskola harmadik, negyedik és ötödik osztályában elindul a lovas kultúra oktatása azokban az iskolákban, ahol a feltételek ehhez megvannak. A programhoz várhatóan 300 iskola csatlakozik, a mindennapi testnevelés keretében tartott foglalkozások költségét az állam biztosítja.

Jármy Miklós, a Magyar Lovassport Szövetség elnökségi tagja elmondta: a nemzetközi lovassport szövetségnél kezdeményezték, hogy fogathajtó szakágban is rendezzék meg a fiatal lovak világbajnokságát.

MTI 2014. március 24.