Múltkor arcátlanul aláárazott, most fertőzött a lengyel hús

Szlovák, litván, európai riasztás

A szlovák hatóságoknak kellett riasztaniuk az európai piacokat arról, hogy szalmonellával fertőzött lengyel baromfihús került piacra az Európai Unióban, aztán nem sokkal később a litvánok jelezték, hogy két magyar kereskedőhöz is jutott a lengyelek szalmonellás csirkemáj-exportjából. Először egy lengyel cég csirkecombjáról bizonyosodott be, hogy szalmonellás, majd ugyanannál a gyártónál a májról is kiderült, hogy fertőzött lehet – ebből jött hazánkba vagy 800 kiló.

Nem ez az első, hogy meggyűlik a baj a lengyelektől származó húsokkal – nemrég az agrárkamara lépett fel a súlyosan aláárazott termékek hazai forgalmazása ellen. – Azzal nincs bajunk, hogy a magyarországi termelő-, feldolgozószektornak piaci versenyben kell helytállnia. Azzal viszont van, hogy Lengyelországból idehozzák a csirkecombot, és azt 220 forintért kínálják, mélyen önköltségi ár alatt, csak azért, mert a lengyelek felvevőpiacai összeomlottak, és a felesleges, lejáró határidejű raktárkészleteiket próbálják kihelyezni, gyakorlatilag bármilyen áron, mert még így is megspórolják a megsemmisítés költségét – mondta az Agrárágazatnak Győrffy Balázs NAK-elnök.

NÉBIH