fbpx

Landini REX 4

Írta: Szerkesztőség - 2020 május 23.

Kék Ikon – keskeny nyomtávon

Már közel 40 éve része a Landini gyár stratégiájának a specializáció és az erőforrások technológiába való integrálása. Az első, gyümölcsösök számára tervezett és gyártott traktor 1982-ben gurult le a gyártósorról, majd négy évvel később az ültetvényes kínálat szőlészeti gépekkel is kibővült.

Ezek az első darabok még fülke nélkül készültek, keveset adva a gépkezelők védelmére. Ma azonban teljesen más a helyzet. Az évtizedek során a számos fejlesztés, a felhasználói igényeknek való megfelelés és több traktorgeneráció után a 2016-ban megjelent legújabb Landini  REX 4ültetvény-traktorcsalád maximálisan óvja és számos, magas szintű technikai megoldással szolgálja használóját.

Környezetkímélő erőforrás

A traktorba épített innováció a motornál kezdődik, teljesítményorientált, megbízható, négyhengeres, 2,9 literes Deutz Tier 4 Interim (TCD L4) erőforrással, dízel oxidációs katalizátorral (DOC). Ez a technológia az üzemeltetés szempontjából költséghatékony, mivel nincs adalékanyag (AdBlue), illetve nincs részecskeszűrő, melynek cseréje jelentős költséget ró a traktor tulajdonosára.

Egy Engine Memo kapcsoló eltárolja – mint egy tempomat – a motorfordulatot a gépkezelő kényelme érdekében. A maximális teljesítményt a motor 2200 min-1 fordulaton éri el, 70 és 110 LE között, 6 teljesítményszintben.

Erőátvitel szélesválasztékban

A gyártó Argo Tractors többféle sebességváltó-kivitelt tervezett a szériához. Mechanikus vagy hidraulikus irányváltó, 4 sebességfokozat és 3 csoport az alap, amelyhez két opció adható: Hi-Lo vagy High-Medium-Low terhelés alatti kapcsolási lehetőség, ezenkívül mászó csoport is az igen lassú munkákhoz. Említést érdemel a traktor „ECO FORTY” funkciója, ami közel 1900 min-1 motorfordulatot jelent a maximális 40 km/h végsebesség esetén. Ennek eredménye a hagyományos megoldásokhoz képest az alacsonyabb zajszint és üzemanyag-fogyasztás, valamint a hosszabb motorélettartam.

Az új REX 4 széles TLT-változatot is kínál mechanikus vagy hidraulikus verzióban, a sebességváltótól függően. Kettő vagy négy fordulatszámmal (540, 540 Eco, 1000 és 1000 Eco) rendelhetjük. De sebességarányos hajtást és automata funkciót is választani lehet.

Központban a hidraulika

Ahogy ez már az ültetvényes kategóriában lenni szokott, az erőgéppel szemben támasztott egyik legfontosabb követelmény a gép hidraulika-rendszerében van. Ez a szektorban használt speciális munkaeszközöknek köszönhető, melyek sok esetben nagyobb számú és változatos funkciójú hidraulikaszelepeket igényelnek. A Rex 4 sokoldalúsága kiemelkedik egy 50+28 l/min tandem szivattyúval, de elérhető 28+41+41 l/min kapacitású tripla változat is. A szériához választható 17 különféle hidraulikacsomag elegendő lehetőség a vevők igényeinek kielégítésére. Az idei év fejlesztése, hogy az eddigi mechanikus vagy elektromos szelepekkel kombinált mechanikus szettek mellett a teljesen elektronikus opciók (EH) is megjelentek. Ebben az esetben a vezérlés elektronikus joystickkal és kapcsolókkal lehetséges, melyek beállításai külön-külön testre szabhatók. Ezt a műszerfalon keresztül oldhatjuk meg, beállítva átfolyási mennyiséget, időzítést, úszó funkciót vagy akár hidromotoros működtetést.

A traktor függesztőkarjának emelőkapacitása 2700 kg, de a GT esetén ez akár 3400 kg is lehet.

Ergonomikus és biztonságos kezelőtér

A „Total View” vezetőfülke más perspektívát jelent ebben a számos kompromisszumokkal tűzdelt speciális traktorkategóriában. A kezelőelemek újragondolt elhelyezése, áttekinthetősége, az új komfortelemek mind a gépkezelő munkavégzését segítik és egyszerűsítik.

A kezelő kilátása a fülkéből sokkal jobb lett, ami könnyebb és gyorsabb munkaeszköz-vezérlést biztosít elöl és hátul. A korábban jelentős akadályt okozó sebességváltó-alagút az új fülkében eltűnt. Ezenkívül a teleszkóposan állítható és dönthető kormányoszlop a légrugózású vezetőüléssel, klimatizálással maximális kényelmet nyújt a munkák során.

Az ültetvényeken dolgozó erőgépek feladatai nagy részét adják a növényvédelmi munkák. A gépkezelők így nagymértékben ki vannak téve a növényvédő szerek negatív, egészségkárosító hatásának, amennyiben valamilyen formában nem biztosított a védelmük. A vezetőfülkék védelmi szintjét EU-szabványok és előírások szabályozzák, melyeknek megfelelően a mezőgazdasági traktorok esetén a legelterjedtebb a 2-es szintű alapfülke, amelynek szűrőrendszere a por felfogására alkalmas, de egyéb káros gázok és gőzök megkötését nem teszi lehetővé. Jelenleg a maximális védelmet a 4-es kategóriás szűrési rendszer nyújtja. Felhasználási körülmények függvényében a Landini REX 4 széria választható felszereltége a továbbfejlesztett CAT4 vezetőfülke. A beltérben automatikusan szabályozott túlnyomás (szenzorok által), illetve aktívszenes levegőszűrő akadályozza meg a káros anyagok bejutását. A fülkében két szűrési kör található: az egyik hagyományos, a másik aktív szenes szűrővel. Ezek átkapcsolhatók, attól függően, hogy éppen milyen munkát végzünk, ugyanis az aktív szenes szűrő folyamatos, indokolatlan használata annak korai elhasználódását okozza. A fülke jellemzője továbbá a beépített borulás (ROPS) és rázuhanás (FOPS) elleni védelem is, egyéb, a kor követelményeit kielégítő kényelmi felszerelésekkel.

Néhány kiemelt opció

A magasabb komfort érdekében választhatunk rugózott első tengelyt, mely hidraulikus csillapítással csökkenti a talaj vagy az út egyenetlenségeiből adódó rázkódást. Emellett egyenletes és biztos tapadást nyújt a kerekeknek, ami a biztonságos vezetés mellett hatékony teljesítményleadást is eredményez. Többféle beállítás lehetséges: manuális szintezés, automata beállítás, mely lágy vagy kemény csillapítású. De szükség esetén választhatjuk a fixált, csillapítás nélküli lehetőséget is. Ez az első tengely tárcsaféket és teljesen záró differenciálművet is magában foglal. Az 55°os maximális bekormányzási szög kis fordulási sugarat eredményez, ami nagy előny a szűk telepítésű ültetvényekben.

A kor szellemének megfelelően e speciális traktorcsalád is rendelhető energiatakarékos, de nagy fényerejű LED munkalámpákkal, melyekből maximum 8 darab szerelhető gépenként. Elhelyezhetők elöl és hátul a fülketetőben, a visszapillantó tükröknél, valamint a motorháztető orrmaszkban. A gyártó azokra a vásárlókra is gondolt, akik a műszaki tartalom mellett a traktor megjelenését is szem előtt tartják. Számukra fontos opció a metálkék karosszériafényezés és a feketére fújt felnik, melyek igen egyedi kinézetet kölcsönöznek a traktoroknak.

A legnagyobb változat felszerelhető egy új, alacsony frekvenciás légrugós üléssel, amely a nagyobb kényelem mellett még szélesebb is a standard változatnál.

A REX 4 traktorok többféle szőlészeti és gyümölcsös verzióban készülnek (F, GT, V, S stb.), és ezeken belül is számtalan felszereltségi szinttel. Ennek köszönhető, hogy ez a Kék Ikon széles körben használható a speciális munkák során.