MVH: a vidékfejlesztési támogatások kifizetésének hibaaránya az uniós átlag alatt van

Írta: - 2013 november 08.

A vidékfejlesztési támogatások kifizetésének 2 százalékos küszöbérték alatti hibaaránya Magyarországon jóval az uniós szintű 7,9 százalékos átlag alatt van – ismertette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) csütörtöki közleményében.

 

 

MVH: a vidékfejlesztési támogatások kifizetésének hibaaránya az uniós átlag alatt van

 

 

A tájékoztatás szerint a hivatal az uniós előírásoknak megfelelően minden pénzügy év zárásakor elvégzi az Európai Bizottság által kiadott iránymutatás alapján a hibaarány-elemzést.

Az MVH által megállapított hibaarány a 2011-es és a 2012-es pénzügyi évben sem érte el a vidékfejlesztési támogatások esetében a 2 százalékos küszöbértéket – mutat rá a közlemény.

Ugyanakkor az Európai Unió Számvevőszéke által elfogadott 2012-es éves jelentés szerint az EU költségvetésének egészét tekintve a kiadásokra vonatkozó hibaarány 4,8 százalékos volt, és kiugróan magas a vidékfejlesztés, környezetvédelem, halászat és egészségügy csoportban kimutatott uniós szintű 7,9 százalékos hibaarány – tették hozzá.

“Ahogy eddig is, Magyarország ezután is arra törekszik, hogy a jogszerűséget szem előtt tartva a lehető legtöbb támogatást nyújtsa a gazdálkodóknak” – jegyezte meg közleményében az MVH.

 

 

MTI 2013. november 7.