fbpx

Nem lehet elég korán kezdeni a felelős állattartásra nevelést

Írta: Csomor Zsolt - 2018 szeptember 25.

Két új városrésszel bővíti a MiniPoliszt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság egyúttal bekapcsolódik az interaktív kiállítás élménypedagógiai programjaiba is, aminek köszönhetően a felelős állattartásról, az állatorvosi hivatásról, az élelmiszerlánc-biztonságról vagy éppen az erdőtűz-megelőzésről is tanulhatnak az érdeklődő gyermekek a jövőben.

A belváros szívében található gyermekváros élethű installációi méretarányos környezetben, a játszva tanulás elvét követve mutatják be a 3-12 éves korosztály számára a felnőttek világát. Az együttműködés kiváló lehetőség arra, hogy a Nébih bővítse a szemléletformáló programjainak eszköztárát.

Az Agrárminisztérium és a Nébih az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiában fektette le a teljes hazai élelmiszerlánc kockázatmentessé tételének célkitűzéseit. A fejlesztési prioritások között jelenik meg – sok egyéb mellett – a szakágazat bekapcsolása a „Modern oktatás-képzés” világába, valamint az „Élénk közkapcsolatok” kialakítása is”, emelte ki Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szeptember 22-én, a minivárosban tartott megnyitón.

A Nébih által berendezett két új városrész – a farm és az állatorvosi rendelő – remek alkalmat teremt arra, hogy a legkisebbek is bepillanthassanak egy gazdaságba, illetve az állatorvosi hivatás rejtelmeibe.

Máté Xénia Gabriella, a MiniPolisz ügyvezető igazgatója is méltatta a Nébih és a gyermekváros partnerségét. Kihangsúlyozta, hogy a kooperáció nem kizárólag az újonnan átadásra kerülő két helyszínen teljesül, hanem a MiniPoliszba látogató óvodás és iskolás csoportok számára díjmentes, élményközpontú, interaktív tanórát is biztosítanak a hatóság szakembereinek segítségével.

A Nébih képviseletében dr. Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelő köszöntötte az jelenlévőket, s elmondta, hogy a felelős állattartásra nevelést nem lehet elég korán elkezdeni. Magyarországon európai viszonylatban is rengeteg házi kedvencet tartanak, ezért különösen fontosnak tartja azt a szemléletformáló tevékenységet, amelyet hivataluk évek óta végez ezen a területen. A Szabad a gazdi program nemcsak az állattartónak, hanem a leendő gazdáknak is szól, elősegítve ezzel az állattartási kultúra fejlődését hazánkban.

Összeállította:
Csomor Zsolt