fbpx

NFA: a megbízási szerződés nem azonos a föld kényszerhasznosításával

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 11.

Budapest, 2013. április 10., szerda (MTI) – A megbízási szerződés a hosszú távú földhaszonbérleti pályáztatás előkészítését szolgálja azzal, hogy az adott föld ilyen módon legfeljebb egy évre művelésbe adható, hogy ne maradjon parlagon – ismerteti a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) szerdán közleményben.

A földalapkezelő rámutat: az elmúlt napokban a megbízási szerződést többször is tévesen kényszerhasznosításnak nevezték, a hatályos jog ugyanakkor nem ismeri a kényszerhasznosítás fogalmát.

A megbízási szerződés pedig nem egyenlő a ’90-es évekből ismert művelésre való kijelöléssel, amelyet a köznyelvben kényszerhasznosításnak neveztek.

 

NFA: a megbízási szerződés nem azonos a föld kényszerhasznosításával

 

Az NFA emlékeztet: pályáztatni csak olyan termőföldre lehet, amely a szabályok szerint per-, teher- és igénymentes, valamint megközelíthető, és a művelés feltételei adottak.

Országosan eddig 1550 szerződést kötött az NFA több mint 30 ezer hektár területre, mindkét adat folyamatosan emelkedik.

A területek több mint 75 százalékát természetes személyek, azaz őstermelők, egyéni mezőgazdasági vállalkozók, családi gazdálkodók és fiatal mezőgazdasági termelők nyerték el.

Az eddig megkötött haszonbérleti szerződések átlagos birtokmérete 16 hektár.

Az NFA hangsúlyozta: a pályáztatás során minden esetben a törvények szerint jár el, nincsenek előre kiosztott földek.

Hozzátette: célja, hogy a Nemzeti Vidékstratégiában (NVS) rögzített célkitűzések alapján a kis- és közepes vállalkozások földhöz juttatását segítse.

 

MTI 2013. április 10.