fbpx

Növelnünk kell a mezőgazdaság versenyképességét

Írta: Csomor Zsolt - 2018 szeptember 07.

A versenyképes és innovatív magyar mezőgazdaságért dolgozunk mindannyian, mondta Nagy István agrárminiszter a Magyarország nagyköveteinek megtartott őszi misszióvezetői értekezleten Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A következő években növelnünk kell a mezőgazdaságunk versenyképességét a globális versenyben, jelentette ki Nagy István. Emlékeztetett arra, hogy az élelmiszeripar 300 milliárd forintos uniós forráshoz jut. Célunk, hogy a mezőgazdaság 20 millió embert láthasson el élelmiszerrel.

Az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb kérdésének a hatékony és modern vízgazdálkodásra, valamint az innovációra épülő mezőgazdaság mielőbbi megteremtését nevezte. A miniszter hozzátette, hogy az új célok az Agrárminisztérium új szervezeti felépítésében is megjelennek, valamint a következő évek forráselosztásában is láthatóak lesznek.

Agráriumunk számára újra feltérképezendő terület Afrika, a magyar szaktudás, s az innováció mellett lehetőséget látunk vetőmagjaink, élelmiszerbiztonsági megoldásaink, technológiánk térnyerésére a dinamikusan bővülő afrikai gazdaságokban és hagyományos észak-afrikai partnereinkkel is, fogalmazott a miniszter. Példaként említette, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériummal megkezdődött a munka egy kenyai mintafarm-projekt megvalósítására, valamint folytatódik az együttműködés a sikeres ugandai projekt agrár-szaktanácsadók képzése terén is.

A külgazdaság szempontjából a mezőgazdaság és élelmiszeripar is óriási jelentőséggel bír. Az agrárexport 2017-ben rekordértéket ért el, 8 896 millió euró volt.

Összeállította:
Csomor Zsolt