fbpx

Önmegvalósításnak indult

Írta: Sándor Ildikó - 2019 augusztus 01.

Simon Károlyban hét évvel ezelőtt született meg az ötlet, hogy kertészettel szeretne önállósodni. A nagyvenyimi gazdálkodó azóta több fronton is kipróbálta magát, mára a saláta, a kápia- és a bocskorpaprika termesztésében megtalálta a számításai és a jövőjét.

Az ötlet annyira bejött, hogy mára sikeres beszállítója az Eisbergnek, bármelyikünk találkozhatott már innen származó salátával a bevásárlóközpontok polcain, de jó eséllyel a McDonald’s szendvicseiben is. Itt az üvegházban és a vándorfólia alatt, 2,5 hektáron hideghajtatásban termelik a zöldségeket, hiszen ezen a vidéken nincsenek termál kutak, így az alföldi kertészeteknek csak a nyomát követhetik. Ám elszántságban nincs hiány, egymást érik a beruházások, a hideghajtatás ellenére itt már alapfelszereltségnek számít az automata öntözés, – szellőztetés, valamint párásítás is. Befejező stádiumában van a 200 m2-es manipuláló, a következő szezonban pedig már hűtőtároló fogadja majd az itt termett salátát.

De Nagyvenyimben a fólián túl is van élet, amit a fűszerpaprika-ágyások vagy a 21 hektárnyi, kézzel szedett csemegekukorica is bizonyít. Az igazi kuriózumot mégis a 100 fős magyartarka-csorda adja – persze a törzstenyészet több mint hobbi, ehhez szinte szerelem is kell egy ilyen kertészet mellett.

Augusztus 1-től 20-ig Ön is szavazzon kedvenc jelöltjére a Magyarország Legszebb Birtoka Facebook-oldalán!

CÍMKÉK birtokkertészet