fbpx

Organikus gazdálkodás – összhangban a természettel

Írta: Szerkesztőség - 2015 január 27.

Gere Attila 2008-ban úgy döntött, hogy egy hektárnyi szőlőfelületen belevág az organikus termesztésbe. Akkoriban még jóval kevesebb tapasztalat volt ezen a téren, de tradíció és az innováció összhangját szintén döntő kérdésnek tekintő borász megérezve a XXI. század áramlatát, vállalta a minden újban meglévő kockázatot.

A dolog működött, és a következő évben már 10 hektár szőlőt vont be Gere Attila az organikus gazdálkodásba. A 3. évben – 2010-ben – már 65 hektár volt a birtokán az ökológiailag védett szőlő. Ez az év markáns mérföldköve volt az ökológiai termesztésnek. Az erős lisztharmatfertőzés következtében csak a szokásos termésmennyiség felét tudta leszüretelni. Akkor az tartotta meg az „öko úton”, hogy látta, hogy a hagyományos növényvédelmi technológiát alkalmazó szőlőtermesztőknek is ugyanúgy felére csökkent a termése.

Gere Attila (jobbra) és Póczonyi Zsolt

Gere Attila (jobbra) és Póczonyi Zsolt

2011-óta Gere Attila mind a 74 hektár szőlőjét organikus technológiával védi. Elmondása szerint évek alatt „masszívabb, ellenállóbb lett a szőlő, amely alapvetően jobban meg tudja védeni magát”. Meg kell említeni, hogy egy villányi csúcsborász nem a csúcstermésre törekszik. Az ökológiai módszerekkel védett ültetvényekben a fajtától függően egy tőkének mindössze 50-70 dkg termést kell kinevelni, ezért a növény nincs annyira leterhelve, így marad „energiája” a kórokozók támadásának a kivédésére.

Természetesen ma már megbízhatóan hatékony termékek állnak az ökológiai védelmet folytató szőlőtermesztők rendelkezésére, hiszen a növény jó kondíciója és a természetes ellenálló képessége csak egy alap. A Biocont Kft. által forgalmazott – a világ élvonalát képviselő – termékek már a 7. éve bizonyítanak a Villányi borvidék legjobb dűlőiben. A gombabetegségek ellen megfelelő védelmet adnak a modern formulációban kapható réz- és kénkészítmények, valamint a növény természetes védekező rendszerét aktiváló, biológiai hatóanyagú termékek. A szőlőmolyok kártétele tökéletesen hárítható a légtér terítéses módszerrel, aminek az a lényege, hogy a molylepke nőstényének az illatával terítik a szőlőültetvényt, hogy a hím ne találja meg a nőstényt az illat után, és így nem történik tojásrakás természetesen. Az atkakártevők ellen pedig az ültetvénybe kihelyezett ragadozó atkákkal lehet védekezni.

Nem számmisztika, de ha már ez a hetes szám felvetődött, akkor érdemes megemlíteni, hogy az első 7 Év Bortermelője díjazottból 4-en villányiak. Közülük ketten, teljes területükön az ökológiai szőlőtermesztés mellett tették le a voksukat.

„és hogy az ökológiai védelem vagy a teljes szermaradék mentesség megérződik-e a borok komplex élményvilágán”

Ennek eldöntésére a Tisztelt Borivó hivatott.

Sárospataki György