fbpx

Orosz sertést fog enni a világ jelentős része?

Írta: Barna Ferenc - 2021 január 06.

A következő öt évben Oroszország akár 50%-kal tudja növelni sertésállományát, bár már tavaly elérték az önellátás szintjét.

 

sertés

Vannak még szabadtartásban is (Fotó: Horizont Média Archívum)

 

Az orosz mezőgazdasági miniszter helyettese, Jambulat Khatuov egy moszkvai konferencián bejelentett: Oroszország tovább növeli sertésállományát. Ennek érdekében nagy beruházásokat terveznek, mely során a modern technológiával támogatott istállórendszerekre fektetik a hangsúlyt.

A kijelentést alátámasztja, hogy az orosz sertéságazat utolsó öt évében már jelentős fejlődést tapasztaltak az elemzők. 2015 óta az állomány 1,2 millióval növekedett. A teljes állatállományt tekintve 90%-ukat istállókban tartják eu-s előírásoknak megfelelő körülmények között.

A miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy jelenleg elsősorban a logisztika javításán, a hazai tenyészbázis kiépítésén és az export bővítésén dolgoznak.

 

sertés

Oroszország már 100%-ban önellátó sertéshús terén (Fotó: Horizont Média Archívum)

 

Önellátás és hatásai

Oroszország 2020-ban hagyta abba a sertéshús behozatalát. Korábban nagy mennyiségű sertéshúst kellett importálni, de a tavalyi évben már 100%-ban önellátók lettek.

A termelés növekedése a sertéshús területén a kínálat erősödését eredményezte, ami aggodalmat váltott ki a kereskedelemben az árak csökkenése miatt. 2020-ig a kínálat növekedését ellensúlyozta az orosz piac felvevőképessége. Az önellátást elérésével azonban megtorpant a sertéshúsfogyasztás, mely hatással volt a kereskedők és a termelők nyereségére.

Az orosz sertéstenyésztőket eközben jobban aggasztják a takarmányköltségek emelkedése. Erre hivatkozva 10-15%-os termelési költségnövekedésre számítanak ebben az évben.

 

sertés

Az állomány további növelése megalapozza az export lehetőségét (Fotó: Horizont Média Archívum)

A megoldást az exportban látják

Azzal, hogy Oroszország a belföldi igényeit ki tudja szolgálni, és a termelés fejlődésének üteme nem állt le, további célként a kivitelt célozza meg: 2024-re 400 000 tonnával szeretné növelni a sertéshús exportját. 2020 első kilenc hónapjában ez már megduplázódott az előző év hasonló időszakához képest.

Elsődleges célterületek:

  • Ukrajna;
  • Fehéroroszország;
  • Vietnam;
  • Hong Kong.

Forrás: topagrar online