fbpx

Összefogás a magyar hagymáért

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 január 23.

A rendszerváltozás óta jelentősen visszaesett a magyar hagymatermesztés, a termelők – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai segítségével – közösen dolgoznak azon, hogy a mostani 50-60 százalék helyett nagyobb részben tudják ellátni hazai hagymával a fogyasztókat. Az éves hagymafogyasztás hazánkban 10-12 kg/fő; a magyar hagyma gyorsan elfogy, több hónapig csak import van a piacon.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara égisze alatt működő hagyma-munkacsoport a hazai hagymatermesztők nagy részét tömöríti, hiánypótló szerepet tölt be a termelés hatékonyabbá tételében és a piacszervezésben. Alapvető cél, hogy amíg van magyar áru a piacon, addig azt forgalmazzák a kereskedők; illetve, hogy a jelenleginél tovább legyen elérhető a magyar termék. A hazai termés ugyanis hamar elfogy, és hónapokon át szinte csak import hagyma található a piacon. A vöröshagymát a korábbi évtizedekkel szemben ma már friss termékként vásárolják a fogyasztók, a házi tárolás gyakorlatilag megszűnt. A kereskedelemben jelen vannak az európai nagy hagymatermelő országok termékei is, így egész évben lengyel, osztrák, német, holland árukkal kell versenyezni.

A magyar vöröshagyma versenyképességének erősítéséhez a tárolhatóság fokozása és a tárolókapacitás növelése is szükséges, hogy a minőség a betakarítástól 6-7 hónapon keresztül a piaci igényeknek megfelelő maradjon. Cél továbbá, hogy az ősszel felszedett hagymát ne kelljen gyorsan értékesíteni. Ehhez olyan tárolókapacitások kiépítése szükséges, amelyekkel január helyett március-áprilisig megőrizhető a hagyma minősége. A hazai hatékonyságnövelést összehangolt tevékenység, közös tárolás, kiszerelés, értékesítés segítheti. A technológia terén is fejlesztések szükségesek, melyek legfőképp a betakarításra, a növényvédelemre, a gyomirtásra, a tápanyag-utánpótlásra és az öntözésre fókuszálnak.

A kamara hagyma munkacsoportja rendszeresen ülésezik, legutóbbi, 2020. január 9-én, Martfűn rendezett összejövetelükön Földesi István kamuti hagymatermesztő – akinek a birtoka több fajtakísérletnek is otthont adott – elismerő oklevelet vehetett át Családi János munkacsoport-vezetőtől és Mártonffy Bélától, a NAK Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnökétől a hazai hagymatermesztés ügyében végzett aktív tevékenységéért.

Ezen az ülésen fogadta el a munkacsoport a magyar hagyma hazai piaci részesedése növelésének programját, mely megvalósítása esetén növelhető lenne a hazai hagymával lefedett értékesítési időszak.

A program elemei:

  • megfelelő fajtaválasztás, a munkacsoport előkészített a 2020-as évre egy független vöröshagyma fajtakísérletet, melyet a NÉBIH fog megbízás alapján elvégezni,
  • információs adatbázis létrehozása termelőkről, termelésről, tárolásról, értékesítésről (Hagyma bank), az előzetes tárgyalások megkezdődtek,
  • szakmai programok szervezése termesztés technológia, növényvédelem, tárolástechnika területén, programok szervezése folyamatos,
  • kormányzati fejlesztési támogatás elindítása a betakarítás gépeinek korszerűsítésére, a tárolási körülmények javítására (tárgyalások megkezdése)
  • kedvező finanszírozási lehetőségek megteremtése a termesztés, a támogatások, a szükséges önerő előfinanszírozásának biztosítására (tárgyalások megkezdése)
  • kormányzati marketing program indítása a hazai hagyma fogyasztásának ösztönzésére (tárgyalások megkezdése)