fbpx

Ötezer négyzetméteres üvegházat adtak át Hódmezővásárhelyen

Írta: - 2014 március 14.

Ötezer négyzetméteres üvegházat adtak át HódmezővásárhelyenHódmezővásárhely, 2014. március 13., csütörtök (MTI) – A Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának segítségével és a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával 185 millió forintos fejlesztés keretében felépült 5 ezer négyzetméteres üvegházat adtak át csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

A Hódkertész Kft. és a Zöldség Farm 2008 Kft. üvegházának átadásán Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár kiemelte: ez a beruházás is bizonyítja, hogy a növekedési hitelprogram (nhp) új kereskedelmi lehetőséget, új termelési lehetőséget és új munkahelyeket teremt.

Czerván György, a vidékfejlesztési tárca agrárgazdaságért felelős államtitkára jelezte: az nhp a jövőben is segíti a termelőket.

Keszthelyi Krisztián, a Hódkertész vállalatcsoport ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a beruházás keretében olyan nagy légterű, hidrokultúrás üvegház épült, amely hazai összehasonlításban a legmodernebb technológiai elemeket tartalmazza. A növénytermesztést többek között energiaernyő, árnyékolóernyő, függesztett termesztő berendezés, számítógépvezérelt öntözés és klímarendszer, termálenergiára alapozott fűtési rendszer és biológiai növényvédelem segíti.

A Zöldség Farm 2008 Kft. összesen 2 hektáros üvegház felülettel rendelkezik, melyből az első 1,5 hektár 2010-ben épült. A cégnek jelenleg 10 dolgozója van, de a bővítéssel további 4 embert tud alkalmazni. Éves szinten a telephely várhatóan 1 millió tonna fürtös paradicsomot termel majd, négyzetméterenként 50-60 kilogramm termésre számítanak a november végéig tartó idényben.

A paradicsomot a saját termelőcsoportban levő Hódkertész Kft.-be szállítják, mely a csomagolással és a logisztikával foglalkozik. A termékek többnyire a nagy áruházláncok budapesti elosztó központjaiba kerülnek.

A Zöldség Farm 2008 Kft. idei árbevétele várhatóan 170-200 millió forint lesz, a hidrokultúrás növények forgalmazásával foglalkozó Hódkertész Kft. éves forgalmát 800 millió forintra várják.

MTI 2014. március 13.