fbpx

Ötmilliárd a tavaszi fagykár ellen

Írta: Barna Ferenc - 2021 október 22.

A tavaszi fagy szüretelt előszőr a gyümölcsösökben idén is, sok gazda éjjeli munkával, költséges technológiával védte a fákat, esetenként kevés sikerrel. Most pályázhatnak a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű felhívás alapján a termelési kockázat csökkentése érdekében.

 

Tavaszi gyümölcsfavirágzás
A csökkenteni kell a termelés kockázatát a megelőzéssel
(Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

 

„Megújuló vidék, megújuló agrárium” program

Idén közel 30 ezer hektár mezőgazdasági területről jelentettek tavaszi fagykárt, ami óriási termeléskiesést és bevételcsökkenést jelent a gazdálkodók számára.

Cél a vidéki gazdaság megerősítése, az megelőzhető kockázati tényezők csökkentése. A program legújabb pontjaként jelent meg „a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű pályázati kiírás”.

A pályázat közvetlen célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása, a tavaszi fagykárból adódó termelési kockázatok csökkentése, illetve kiküszöbölése a gyümölcstermelésben.

 

Vissza nem térítendő támogatás

  • A pályázat kódja: VP3-5.1.1.1-21.
  • Címe: TAVASZI FAGYKÁR MEGELŐZÉSÉRE SZOLGÁLÓ BERUHÁZÁSOK TÁMOGATÁSA
  • Keretösszeg: 5 milliárd forint, előzetesen 150-200 kérelemmel számolnak.
  • Igényelhető támogatás maximuma: 100 millió forint, ami az elszámolható költség 80 százaléka lehet.

A támogatási kérelmet kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, az elektronikus űrlapon lehet benyújtani, a már megszokottak szerint.

 

Támogatott a megelőzését szolgáló eszközök

A tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló eszközök, berendezések és technológiák:

  • rögzített (telepített) vagy mobil (áttelepíthető) légkeverő berendezések;
  • autonóm hőtermelő berendezések (fagyvédelmi kályhák, más fűtőberendezések);
  • továbbá vontatott hőtermelő vagy légkeverő gépek (füstölő, ködképző berendezések, légkeverő, valamint fagyvédelmi gépek).

 

A támogatási kérelmek benyújtására vonatkozó határidők

2021. november 17. napjától 2022. január 11-ig négy időszakban lehet pályázni:

  • november 17. – 2021. november 30.
  • december 1. – 2021. december 14.
  • december 15. – 2021. december 28.
  • december 29. – 2022. január 11.

A projekt fizikai befejezésére – a Támogatói Okirat hatályba lépését követően – kettő év áll rendelkezésre a kérelmezőnek.

A befejezésétől számított 5 évig fenntartási kötelezettség áll fent a projekt kapcsán.

 

Küzdenek a fagy ellen, a barack a tét (Videó: Horizont Média)

 

Forrás: MTI