fbpx

Pályázati aktualitások – 2016 március

Írta: Szerkesztőség - 2016 március 31.

A pályázatokra jóváhagyott források 80%-a a legfeljebb 850.000 euró STÉ üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők részére kerül megítélésre. Az infrastruktúrafejlesztést az összes elszámolható költséghez képest maximum 15%-os mértékig van lehetőség elszámolni a beruházás keretében.

A beruházási költségek mellett lehetősége van a pályázónak elszámolni az általános költségek (5%) között mérnöki díjat, hatósági eljárási díjat, tanácsadói és projektmenedzsment-költségeket egyaránt. Amennyiben a kedvezményezett munkavállalókat foglalkoztat, úgy vállalnia kell, hogy mind a megvalósítási, mind a fenntartási időszak alatt fenntartja a bázislétszámot.

A támogatási kérelmek folyamatos beadására a pályázat benyújtásától számított 2 év áll rendelkezésre, kivéve, ha a keret kimerül, mert akkor az irányító hatóság a beadás lehetőségét felfüggesztheti vagy le is zárhatja. A folyamatos benyújtás mellett a pályázatok bírálata értékelési határnaponként kerül majd értékelésre. Az értékelési szempontok alapján 100 pont adható, a jogosultsághoz legalább 50 pontot, az üzleti terv esetében 55 pontból 30-at kell elérni.

A projekt megvalósítására 2 év áll rendelkezésre. Egyszeri elszámolás kivételével a támogatói okirat kézbesítésétől számított 6 hónapon belül a kedvezményezett köteles a megítélt támogatási összeg legalább 10%-ával elszámolni. A projekt megvalósítása a pályázat benyújtását követően saját felelősségre megkezdhető, kivételt képez a felújítási, korszerűsítési beruházás, mert ebben az esetben csak az előzetes helyszíni szemlét követően kezdhető meg.

A pályázó köteles a támogatói döntéssel jóváhagyott elszámolható kiadások legalább 80%-át megvalósítani. Építéssel járó beruházásoknál az MVH honlapján elérhető Építési Normagyűjtemény alapján összeállított költségvetés alapján igényelhető támogatás, ettől eltérő esetben 3 darab, azonos műszaki paraméterekkel rendelkező árajánlat alapján van lehetőség az elszámolhatóságra.

A következőkben külön-külön ismertetjük a pályázatok részletes feltételeit.

Ültetvénytelepítés

A támogatás célja korszerű ültetvények kialakítása, fajtaválaszték korszerűsítése, a termésátlagok és a minőség javítása, öntözés korszerűsítése, a gyümölcstermesztés versenyképességének, hozzáadottérték-termelésének fokozása az új, innovatív és környezetbarát termesztési technológiák elterjesztésének révén.

Támogatható tevékenységek:

  • Ültetvénytelepítés és -korszerűsítés – talaj előkészítés, tápanyag-utánpótlás, szaporítóanyag beszerzés, ültetés, támrendszerépítés, kerítéslétesítés.
  • Kiépített öntözőrendszer vízellátását biztosító közepes nagyságú tározók kialakítása.
  • Kiépített öntözőrendszer vízellátását biztosító öntözővíz szolgáltató művek létrehozása.
  • Víztakarékos öntözési infrastruktúra és kapcsolódó műtárgyainak kiépítése – csepegtető vagy mikroszórófejes öntözési rendszer.
  • Energiatakarékos öntözési technológiák beszerzése.

A legkisebb támogatható ültetvényméret 1 hektár, a legkisebb támogatható táblaméret 0,5 hektár, kivéve szamóca és spárga esetében: ott 0,5-0,5 ha a minimum területnagyság.

A támogatásban részesíthető gyümölcsfajoknál meghatározásra került a minimálisan eltelepítendő hektáronkénti tőszám, illetve az ültetvény kialakításának követelményrendszere is. Ezek alapján a „hagyományos” ültetvénynél elvárják az öntözőrendszer kialakítását és a tápanyag-utánpótlási rendszer kiépítését. A „korszerű” ültetvény esetében az előbbi két szempont kiegészül még a támrendszer kiépítésével, míg a „versenyképes” ültetvénynél a három követelményszint mellé kötelező jégvédőháló tartására alkalmas támrendszert is létesíteni.

Korszerű és versenyképes ültetvény telepítés során: szilva, kajszi őszibarack, nektarin esetében csak certifikált vagy licencdíjas kategóriájú szaporítóanyag használható fel. Szilva, kajszi, őszibarack, nektarin kivételével versenyképes, korszerű és hagyományos ültetvény telepítése jó minőségű, ellenőrzött hazai vagy ennek hiányában külföldi C.A.C., vagy standard kategóriájú vagy licencdíjas szaporítóanyaggal is történhet. Csemegeszőlő-fajták esetében a telepítés standard fokozatú oltvánnyal történhet. Spárgatelepítés akkor támogatható, ha a telepítés minősített vetőmagból előállított palántával vagy magonccal történhet.

Eltérés a korábbi pályázati gyakorlattól, hogy a támogatás keretében lehetősége nyílik a pályázónak adott esetben saját kivitelezésben elvégezhető munkaműveletek elszámolására is.

A pályázat keretében meghatároztak telepítésre ajánlott gyümölcsfajtákat, továbbá preferált termőtájakhoz is rendeltek hozzá gyümölcsfajokat, amiket a pályázat értékelése során előnyben fognak részesíteni. Az ültetvény fenntartását a termőre fordulástól számított, gyümölcsfajonként meghatározott időintervallumig (2-10 év) kell művelésben tartani.

A támogatás összege:

  • egyéni projektnél max. 75 MFt,
  • kollektív beruházásnál max. 150 MFt.

A támogatási kérelem benyújtási határideje:

2016. március 9. és 2018. március 8. között, az első értékelési határnap 2016. április 30-án zárul.

Üveg- és fóliaházak létesítése

Támogatható tevékenységek:

• Kertészeti termelőtevékenységet szolgáló új létesítmények

–   üvegházak építése,

–   fóliaborítású, nagy légterű, blokkrendszerű növényházak létesítése,

–   nagylégterű, egyhajós hideg hajtató fóliasátrak kialakítása,

–   blokkrendszerű hideg hajtató fóliaházak építése,

–   Telepi infrastruktúrafejlesztés – szociális és kiszolgáló helyiségek, kerítés, tűzivíztározó, közművek. (önállóan nem támogatható, csak a fenti lehetőségekhez kapcsoltan).

• Meglévő fóliaház vagy üvegborítású növényház energiahatékonyságát javító beruházások:

–   hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése, hőszigetelés, nyílászárócsere, hővisszanyerő szellőzés,

–   fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése,

–   világítási rendszerek korszerűsítése,

–   technológiai korszerűsítés,

–   a kapcsolódó temperált levegőjű létesítményeinek (válogató, csomagoló tér, kiszolgáló terek technológiai rendszereinek energetikai korszerűsítése.

• Új, illetve már meglévő fóliaház vagy üvegborítású növényház megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása:

–   geotermikusenergia-hasznosítás

–   Egyéb megújulóenergia-hasznosítás – napkollektor, hőszivattyú, biomassza kazánrendszer, napelem.

Az elszámolható tevékenységeket illetően a pályázat melléklete tartalmaz kötelezően elvárt építészeti-műszaki tartalomra vonatkozó előírásokat, ezeket a terveztetés során fontos figyelembe venni.

Szociális és kiszolgáló helyiségek építése esetén az új építéssel érintett, támogatott létesítmények együttes vagy alapterület méretéhez képest legfeljebb 6%-ig terjedhet azok mérete.

A projekt fenntartási kötelezettsége a pénzügyi befejezéstől számított 5 évig áll fenn.

A támogatás összege:

  • egyéni projektnél max. 500 MFt,
  • kollektív beruházásnál max. 1 Mrd Ft.

A támogatási kérelem benyújtási határideje:

2016. március 7. és 2018. március 6. között, az első értékelési határnap 2016. április 15-én zárul.

Hűtőházak-gombaházak létrehozása

Támogatható tevékenységek:

• Kertészeti termelőtevékenységet szolgáló új létesítmények:

–   hűtőházak, hűtőtárolók létesítése,

–   gombatermesztő létesítmények építése,

–   gombakomposzt előállítására alkalmas komposzt-üzem kialakítása,

–   telepi infrastruktúrafejlesztés – szociális és kiszolgáló helyiségek, kerítés, tűzivíztározó, hűtőtó, közművek (önállóan nem támogatható, csak a fenti lehetőséghez kapcsolóan).

• Meglévő hűtőház, hűtőtároló, gombatermesztő létesítmények, komposztüzemek energiahatékonyságát javító beruházások:

–   temperált levegőjű létesítményeinek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése, hőszigetelés, nyílászárócsere, hővisszanyerő szellőzés,

–   fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése,

–   temperált levegőjű létesítményeinek világítási rendszereinek korszerűsítése,

–   temperált levegőjű létesítményeinek technológiai rendszereinek energetikai korszerűsítése,

–   szabályozott légterű tárolóként való hasznosítását lehetővé tevő korszerűsítése.

• Hűtőház, hűtőtároló, gombatermesztő létesítmény, komposztüzem megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása:

–   geotermikus energia hasznosítás,

–   egyéb megújulóenergia-hasznosítás – napkollektor, hőszivattyú, biomassza kazánrendszer, napelem.

Az elszámolható tevékenységeket illetően a pályázat melléklete tartalmaz kötelezően elvárt építészeti-műszaki tartalomra vonatkozó előírásokat, ezeket a terveztetés során fontos figyelembe venni.

Szociális és kiszolgáló helyiségek építése esetén az új építéssel érintett, támogatott létesítmények együttes vagy alapterület méretéhez képest legfeljebb 6%-ig terjedhet azok mérete.

A projekt fenntartási kötelezettsége a pénzügyi befejezéstől számított 5 évig áll fenn.

A támogatás összege:

  • egyéni projektnél max. 500 MFt,
  • kollektív beruházásnál max. 1 Mrd Ft.

A támogatási kérelem benyújtási határideje:

2016. március 4. és 2018. március 3. között, az első értékelési határnap 2016. április 11-én zárul.

Gyógy- és fűszernövény termesztés

Támogatható tevékenységek:

• Évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény-ültetvény telepítése és korszerűsítése:

–   cserjés típusú növényekből létrehozott ültetvény telepítése,

–   nem cserjés és félcserje típusú évelő növényekből létrehozott ültetvény telepítése.

A támogatás keretében elszámolható költségek köre:

• terület előkészítés,

• tápanyagfeltöltés,

• szaporítóanyag-beszerzés,

• telepítés,

• tápanyag-gazdálkodási tervhez szükséges talaj- és növényi analízis vizsgálat,

• szükséges támrendszer építése,

• gyomnövekedést gátló talajtakarás kialakítása,

• kerítés létesítése – kizárólag ültetvénytelepítéssel együtt kivitelezhető beruházás.

A pályázat keretében a pályázónak lehetősége van saját kivitelezésben elvégezni a támogatott munkaműveletek.

A legkisebb támogatható összterületnek el kell érnie a 0,5 ha-t, a legkisebb önállóan támogatható parcellaméretnek a 0,25 ha-t.

A pályázat mellékletét képezi a támogatás keretében telepítendő növények listája külön a cserjés, valamint külön a nem cserjés típusú évelő és félcserje típusú növényekre. A mellékletben nem szereplő, nem cserjés típusú évelő és félcserje típusú növény telepítése akkor támogatott, ha arról a támogatást igénylő a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács által kiállított szakmai ajánlással rendelkezik.

Nem cserjés és félcserje típusú évelő növények telepítés során legalább standard minősítésű szaporítóanyag használható fel. Cserjés típusú növények esetében legalább CAC kategóriájú vagy erdészeti szaporítóanyag szállítói származási bizonylattal és EÍK növényútlevéllel rendelkező szaporítóanyag használható fel telepítésre.

A cserje típusú növény telepítése esetében az ültetvény fenntartását a termőre fordulástól számított, növényenként meghatározott időintervallumig (2-20 év) kell művelésben tartani. A nem cserjés és félcserje típusú évelő növények telepítése esetében az ültetvényt a termő években (2-25) meghatározott ideig kell művelésben tartani.

A fenntartási kötelezettség időtartama alatt az ültetvénnyel betelepített ingatlan kizárólag a Támogató előzetes jóváhagyásával adható el, illetve adható bérbe.

A támogatás összege:

  • egyéni projektnél max. 50 MFt,
  • kollektív beruházásnál max. 100 MFt.

A támogatási kérelem benyújtási határideje:

2016. március 3. és 2018. március 2. között, az első értékelési határnap 2016. április 11-én zárul.

Vélemény:

A kertészeti pályázatok megjelenésével az eddigiekhez képest már összeszedettebb kiírásokat kaptunk kézhez, mind tartalmi, mind formai szempontból, azonban hibák/hiányosságok még így is szép számban fellelhetők. Ezért és figyelembe véve az eddigi tendenciát, ezeknél a felhívásoknál is számítani lehet módosításokra. A pályázók dolgát nagyban megkönnyítené például az adatlap ismerete: hogy milyen információkra lesz szükség az elektronikus felület kitöltésénél, vagy egy gyorsabb és hatékonyabb kommunikáció a kiíró szervhez intézett kérdések tekintetében. Reméljük, minél hamarabb megoldásokat találnak a hibákra és pályázóbaráttá teszik a rendszert.

Pályázati hírek, információk

–   Megjelent a Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés című felhívás, melyre önkormányzatok, nonprofit szervezetek és egyházak nyújthatnak be kérelmet a címben meghatározott tevékenységekre, 2016.03.28-tól 2018.03.27-ig.

–   Megjelent a Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése című felhívás, melyre főállású őstermelők és mezőgazdasági egyéni vállalkozók nyújthatnak be kérelmet 2016.03.21-től 2018.03.20-ig. A felhívás a maximum 6000 € STÉ üzemmérettel rendelkező termelőknek ad lehetőséget gazdaságuk és árbevételük növekedésének megalapozására.

–   Megjelent az Egyedi szennyvízkezelés című felhívás, melyre 2000 lakosegyenérték alatti szennyvízkibocsátással jellemezhető települések önkormányzatai nyújthatnak be kérelmet, 2016.04.15-től 2018.04.16-ig. A pályázat segítségével a települések lehetőséget kapnak az autonóm természetközeli, illetve egyedi szennyvíztisztítási megoldások létesítésre.

Somogyi Tibor – Tavaszi Attila

Som-Tan Pályázati Tanácsadó Iroda – Bábolna