fbpx

Rakamaz: Takács János

Írta: - 2017 augusztus 23.

„…a termőföldet unokáinktól kaptuk kölcsön”

Még az angol királynő is szóba került a rakamazi almaültetvényben, hisz annyira meglepte a zsűrit, hogy sem pályázatot, de még csak támogatást sem vett igénybe birtokának, ültetvényének kialakításához a házigazdánk (ellenben ugye az angol királynővel). Az önmagát örök kísérletezőnek tartó Takács János 30 éve foglalkozik almatermesztéssel,  miközben az egykori extenzív technológiát szuperintenzívre cserélte, és mikroszórófejes öntözést épített ki. De van, amiben visszatért a hagyományokhoz, visszahozta a régi magyar almafajtákat, szembesítve őket az extenzív technológiával, a 3-as ikersoros rendszerrel. A kísérlet folyik, a család kíváncsian várja a hosszú távú eredményeket. A kísérletekhez persze itt már mindenki hozzászokott. A csapadékvíz gyűjtésének a legkülönfélébb módjait is megtapasztalták és bevezették, még a szomszéd tetőkről is itt gyűjtik a vizet, természetesen az ültetvény öntözéséhez, de már az sem feltétlen meglepő, hogy a parkosított udvar gyepszőnyege alatt víztartályok vannak. A kert végében pedig szélkerék áll, természetesen szintén a csapadékgyűjtés miatt. „Innen ugyan nem megy ki szerves anyag az udvarból” – a mulcstechnológia, a szervestrágyázás mind ezt szolgálják ebben az ültetvényben.

További képeket megtekintheted gallériánkban!

Szavazáshoz kattints a képre!