fbpx

Rálátás és beavatkozás: informatika az állattartó telepeken

Írta: - 2017 augusztus 30.

Precíziós gazdálkodás. Ez ma egy jól ismert, jól csengő hívószó a mezőgazdaság szereplői számára. Azonban szinte kizárólag a szántóföldi növénytermesztéssel, a gépek pontos vezérlésével, a tápanyagok „okos” kijuttatásával kapcsolják össze a fogalmat, mintha kisajátította volna a növénytermesztés. Pedig a hatékony gazdálkodás másik eleme a telephely hatékony üzemeltetése. Erről sokkal kevesebb szó esik.

A Precíziós Telephely és a gyors megtérülés

Az állattartás szempontjából különösen fontos a telephelyek felügyelete, hiszen a termelés, a tevékenység döntő többsége itt valósul meg.

Az informatikai hálózatok (IT) új korszakát éljük. A vezeték nélküli jelátviteli technika segítségével elérhető áron telepíthető, építhető ki nagy biztonsággal működő informatikai hálózat a farm, az állattartó telep teljes területén. Ahogy az a nevében is benne van, a feladata az információ szállítása. Segítségével azokról a területekről is folyamatos, azonnali információt kaphat a gazdálkodó, ahová az informatika nélkül oda kell menni, megmérni, megtekinteni, leolvasni. Ez embert és munkaidőt igényel. Ez pedig ma már egyre nagyobb érték.

Az informatikai fejlesztések megtérülnek. Gyorsan. Alkalmazásukkal megvalósítható a farm feletti magasabb szintű kontrol, ami pedig pénzt hoz.

Kinek és miért előnyös?

Az informatika felhasználása az állattartó telephelyeken is igen sokétű, a lehetőségek száma pedig folyamatosan növekszik. Kinek milyen előnyöket nyújt az informatika alkalmazása?

Cégvezetőknek: folyamatos és rendszerzett információk birtokában a cégvezető jobb, megalapozottabb döntést tud hozni, és követni tudja döntésének hatásait. Internetes kapcsolat segítségével több telephely is összeköthető, így a cégvezető minden egyes telepről egyenszilárdságú, összehasonlítható információval rendelkezhet a fizikai jelenlét nélkül is.

Telepvezetők: hasonlóan a cégvezetőhöz, a telephely vezetője is folyamatosan birtokában lehet a rábízott telephely folyamatait érintő információknak. Hatékonyabban tud szervezni, vezényléseket kiadni, illetve reagálni a bekövetkező eseményekre.

Szakemberek: speciális alkalmazások segítik a munkájukat. Az állatállománnyal, a gépekkel, technológiával kapcsolatos adatok azonnal rendelkezésre állnak, vagy az informatikai hálózat segítségével lekérhetők. Például a gondozó vagy állatorvos az állat mellől lekérheti az egyed adatait egy működő telepirányítási rendszer esetén.

Ezek a legfontosabb adatok

Milyen adatok dolgozhatók fel az informatikai rendszerek segítségével?

  • Vizuális információ Az informatikai (IP) alapon működő kamerás megfigyelő rendszerek segítségével nyomon követhető, vizualizálható a telephely működésének folyamata. A különböző szintű hozzáférés lehetővé teszi, hogy mindenki a felelősségi körének megfelelő információ birtokában legyen. Az utólagos értékelés az analitika segítségével gyors és hatékony, jelentős emberi erőforrást nem igényel.
  • Dolgozói felügyelet Korszerű beléptető- és munkaidő-nyilvántartó rendszer segítségével kontrollálható a dolgozók tényeges tevékenysége, növelhető a dolgozói hatékonyság. A dolgozói jelenlét igazolása munkabiztonság szempontjából is fontos például egy kiürítés vagy egyéb vészhelyzet esetén.
  • Technológiai információk Szenzorok segítségével ma már mérhetőek azok a paraméterek, amelyeknek változásából egyértelműen következtetni lehet a telephely folyamataira. Információt adnak az állatállomány, a gépek, a kiszolgáló technológia állapotáról, megteremtve a beavatkozás lehetőségét, vezérléssel összekötve pedig az automatikus működtetést. A fő technológiai információk a következők:
    • hőmérsékleti adatok,
    • páratartalom,
    • folyadék jelenlét, folyadékszint,
    • áramfelvételi adatok,
    • anyagok jelenléte.

Telepi alkalmazások

A teljesség igénye nélkül bemutatok néhány, a különböző típusú állattartótelepen használható informatikai alapú alkalmazást.

Tejhasznú szarvasmarha

– Kamera és beléptetés:

o takarmány-kiosztás felügyelete,

o ellések felügyelete,

o fejőházi folyamatok, higiéniai szabályok betartásának felügyelete,

o üszők viselkedésének felügyelete, segítség az átcsoportosításban,

o ki tartózkodik a telepen?, munkaidő-nyilvántartás.

– Digitalizáció:

o pasztörizálás felügyelete.

– Áramfelvétel felügyelet:

o ventillátorok működése,

o trágyakezelés monitorozása,

o tejhűtők felügyelete.

– Hőmérséklet felügyelet:

o tejhőmérséklet,

o istálló hőmérséklet (hőstressz megelőzése).

– Folyadék szint és nyomás felügyelet.

Sertéstartás

– Kamera és beléptetés:

o kihajtások, mérlegelés,

o technológiai sorrend betartása.

– Hőmérséklet:

o kiemelt fulladásveszély.

– Meglévő tartástechnológiai gépek integrálása:

o etető/itató rendszer felügyelete,

o takarmánytartály súlymérés, behordó felügyelete.

– Áramfelvétel:

o működnek-e a létfontosságú gépészetek? pl. ventilláció.

– Speciális szenzorok:

o fénymennyiség-mérés,

o ammónia és CO2 jelenléte, levegőminőség mérése.

Baromfitartás

– Kamera:

o csoportosulások megfigyelése,

o technológiai sorrend betartása.

– Hőmérséklet:

o hideg és meleg egyaránt probléma lehet.

– Meglévő tartástechnológiai gépek integrálása:

o etető/itató rendszer felügyelete,

o takarmánytartály-súlymérés, behordó felügyelete.

– Fénymennyiség-mérés.

Természetesen az alkalmazások köre folyamatosan bővül. Az informatikai rendszerek biztosította hatékonyságnövekedés biztosítja a jövőbeni versenyképes termelést az állattartó telepeken is.

Kövesdi József