fbpx

Reglone Air – hogy ne „peregjen”

Írta: - 2017 július 25.

Kevés olyan márkanév létezik – és most nem csak a növényvédő szerekre gondolok –, amelyek jövevényszóvá váltak a magyar nyelben. A Reglon Air ilyen, hiszen a napraforgó állományszárítását sok esetben, nemes egyszerűséggel csak „reglonozás”-ként emlegetik. Nem véletlen! A Reglone Air és hatóanyaga, a diquát-dibromid már hosszú évek óta a rendelkezésünkre álló – és ezalatt az idő alatt sokat bizonyított – készítmény a napraforgó deszikkálásában.

Napraforgót a szántóterületeink egyre nagyobb hányadán, már-már határainkat feszegetve termesztünk. Ennek oka, hogy jövedelmező és relative biztonságosan termeszthető, valamint rendkívül jól ellenáll a klimatikus anomáliáknak (szárazság, hőség). Betakarítása azonban nyár végére, ősz elejére esik, amikor az időjárás a leginkább kiszámíthatatlan. Ezért is fontos a betakarítás pontos tervezhetősége.

Mit is várunk el egy deszikkáló készítménytől?

  • Gyors hatású legyen, hogy a bekarítás pontosan szervezhetővé váljék, a kaszatok egyforma nedvességtartalmúak legyenek az aratáskor.
  • A lehetőségeihez mérten csökkentse a pergési veszteséget, megmentve ezzel a termés jelentős részét.

A Reglone Air ezeknek a kritériumoknak maradéktalanul megfelel, a piacon lévő készítmények közül a legjobb megoldás a napraforgó állományszárításra.

A Reglone Air-t a gyors hatás jellemzi. A kijuttatást követően a betakarítás már a 7-10-ik napon elkezdődhet, a lehető legrövidebb idő telik el az állományszárítás és a betakarítás között, így az aratás pontosan tervezhető, szervezhető. Élelmezésegészségügyi várakozási ideje rövid, 7 nap. A hatás gyorsaságát a hatóanyag mellett a Symprolam nedvesítőszer is segíti, amelyet a forgalomban lévő deszikkáló szerek közül egyedüliként csak a Reglon Air tartalmaz. Deszikkáló hatása teljes, a napraforgó mellett a gyomnövények jelentős részét is leszárítja. Kijuttatását 1,5-2 l/ha dózisban javasolt elvégezni, erős gyomosodás, nagy lombfelület, továbbá étkezési napraforgómag előállítása esetén mindig a magasabb dózis használata indokolt. Hatékonysága 4 kg/ha Ammónium-nitrát hozzáadásával fokozható. Alkalmazását a kaszatok 25-30%-os nedvességtartalmánál célszerű elvégezni, így a betakarítás idejére a kaszatok egyenletesen a kívánt nedvességtartolmra száradnak.

A Reglone Air-t rendkívül jó esőállóság jellemzi, a kijuttatást követően 15-30 perccel érkező csapadék a hatását nem befolyásolja.

A Reglone Air által megmentett termés akár 400-500 kg is lehet hektáronként, ami a napraforgótermés-átlagokat és felvásárlási árakat figyelembe véve nem elhanyagolható tényező. Ez a termésmentés több tényezőből adódhat. A napraforgó-termesztők jól tudják, hogy számos gombakórokozó veszélyeztetheti a napraforgó-állományokat, amelyek dőlést vagy a tányérok károsításával jelentős pergési veszteséget okozhatnak. A fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum) a Reglone Air-rel végzett időbeni deszikkálás után nem tud a tányéron felszaporodni, hiszen a napraforgó elhal, a kórokozó nem képes a tányéron kifejlődni, és kárt okozni. Ezzel szemben egy glifozát hatóanyaggal elvégzett deszikkálás során a hatáskifejtés jóval lassabb, a gombakórokozó a legyengített kultúrnövényt is képes fertőzni. A betakarítás tervezhetősége a madárkár csökkentését is eredményezheti. A pergési veszteség minimalizálása nem csak a betakarított termés mennyisége miatt fontos, ezzel csökkenthető a talajban lévő kaszatok száma, így a következő években a napraforgó-árvakelés mennyisége is. Ez az utóveteményben sokszor csak költséges vagy többmenetes technológiával küszöbölhető ki.

A Reglone Air-t a rugalmas kijuttathatási lehetősége alkalmassá teszi akár légi, akár magas hasmagasságú, hidas permetező géppel töténő alkalmazásra. Használata a lombfelület függvényében szántóföldi gépes kijuttatás esetén 300-400 l/ha, míg légi kijuttatás esetén 50-60 l/ha lémennyiséggel javasolt. Légi kijuttatás esetén elsodródáscsökkentő készítmények használata kötelező.

Dr. Nagy Viktor
fejlesztőmérnök
Syngenta Kft.