fbpx

Rekordszámú nevezést regisztráltak a négyesfogathajtó Eb-re

Írta: Barna Ferenc - 2021 augusztus 19.

Tíz országból 43 fogat indul a Kincsem Parkban 2021. szeptember 01-05. között megrendezendő négyesfogathajtó Európa-bajnokságon. Kilenc nemzet pedig csapatot is nevezett a kontinensviadalra – tájékoztattak a szervezők.

 

Lázár VilmosLázár Vilmos elnök, Magyar Lovassport Szövetség (Fotó: Horizont Média)

 

A magyar csapat

A Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvényén a magyar csapatot – a tervek szerint – a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltán, a 2004-ben csapatban vb-aranyérmes Dobrovitz József és a kétszeres vb-győztes ifj. Dobrovitz József alkotja majd, míg egyéniben Galbács Ferenc, ifj. Galbács Ferenc, Papp János, Szakács Róbert, Váczi István és Vida József képviseli a magyar színeket.

 

Az elmúlt másfél évtized legeredményesebb nemzete, a holland

A Hollandia csapata a legerősebb összeállításában szerepel majd, ugyanis minden idők legsikeresebb négyesfogathajtója, Ijsbrand Chardon mellett az egyéniben címvédő fia, Bram Chardon, valamint a négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Koos de Ronde vesz részt az Eb-n.

A csapatban címvédő németeket pedig Michael Brauchle, Georg von Stein és Anna Sandmann képviseli a magyar fővárosban.

 

„Mindent beleadunk, hogy újra történelmet írjunk” (Videó: Horizont Média)

 

Forrás: MTI

Összeállította: Barna Ferenc