Rendbontás nélkül ért véget a Mosz agrárdemonstrációja

Írta: Szerkesztőség - 2014 szeptember 30.

Rendbontás nélkül ért véget a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (Mosz) figyelemfelkeltő akciója Budapesten a belvárosban kedden, késő délelőtt.

Az agrár érdekképviseleti szervezet azért szervezett demonstrációt a Kossuth térhez és a Földművelésügyi Minisztériumhoz közel, hogy felhívja a kormány figyelmét, az agrárpolitika korrekcióra szorul. Nagy Tamás, a Mosz elnöke arról beszélt, hogy a földforgalmi törvény és az agrártámogatások újraszabályozása jelentős gondokat okoz a gazdálkodóknak, s a kormány téves úton jár. Ezt szerinte az is mutatja, hogy az agrárágazat teljesítménye 1990-hez képest is 20 százalékkal csökkent negyedszázad alatt.

Raskó György korábbi agrár-államtitkár, vállalkozó szerint amennyiben a figyelemkeltő demonstráción ismertetett kiáltványban foglaltakat megfogadja a kormány, úgy a magyar mezőgazdaság ismét fellendülhet és többlettermelést, valamint új munkahelyek tízezreit produkálhatja.

Foto: Kovács Tamás, MTI

MTI 2014. szeptember 30.