fbpx

Zala kincse az erdő

Írta: - 2014 szeptember 30.

Zala kincse az erdő – Erdésznap a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban

A zalai erdők értékeit, az erdőgazdaság fontosságát mutatják be október 4-én Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban megrendezésre kerülő Erdésznapon. A fa a hagyományos paraszti életmód egyik legfontosabb alapanyaga, amely „a bölcsőtől a koporsóig végigkíséri” az emberek életútját. Fát használtak a lakóházak építéséhez, fából készültek a berendezési tárgyak és a szerszámok – mondta Kostyál László művészettörténész hétfőn, az eseményről tartott sajtótájékoztatón, hozzáfűzve, hogy a rendezvényen az erdők fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet. Vissi Géza, az erdészeti egyesület zalaegerszegi csoportjának titkára a szombati rendezvény jelentőségéről beszélt. Mint fogalmazott, az erdésztársadalomnak ritkán adatik meg, hogy a széles tömegek előtt megmutassa magát, ezért az emberek nagyon keveset tudnak a munkájukról, illetve téves ismeretekkel rendelkeznek. Az erdésznapon változatos programokkal, interaktív módon mutatják meg az erdők világát, az erdészek feladatát. Idegenvezetést tartanak a fák világába, bemutatják, hogy kell megmérni a magas, 20-25 méteres fákat. Szó lesz a tüzelőfáról, így az emberek az ismeretek birtokában elkerülhetik a tűzifavásárlással járó buktatókat. Egy másik programon a fák korát összekapcsolják az elmúlt másfél évszázad történelmi eseményeivel. A helyszínen lesz gombaszakértő is és bemutatkoznak a közép- és felsőfokú erdészképzés soproni intézményei. A szakmai ismeretek mellett kultúrműsorokkal is készülnek: Gryllus Vilmos zenés kalandozásra, a titkot rejtő erdőbe invitálja a közönséget. Látványos, „hangos attrakciónak” ígérkezik a favágó show is. A portákon fűrészekből, fafaragásokból, fotókból nyílnak kiállítások, a gyermekeket barkácsműhelybe várják. A program része lesz a gasztronómia is: délidőben a látogatók erdei alapanyagokból, vadhúsból, gombafélékből, medvehagymából készült ízletes étkeket kóstolhatnak. A Zala kincse az erdő – II. Erdésznap című rendezvény az Országos Erdészeti Egyesület Zalaegerszegi Helyi Csoportja és a Göcseji Falumúzeum közös rendezésében valósul meg.

MTI 2014. szeptember 30.