fbpx

SKY Maxi Drill – nagysebességű mulcsvetőgépet direkt- vagy hagyományos vetésre

Írta: Csomor Zsolt - 2018 november 28.

A francia gyártmányú SKY vetőgépek élen járnak a talajkímélő művelés terén: Európa több országában is piacvezető pozíciót szereztek a no-till technológia területén. Az AGRI SZERVIZ Kft. által Somogyfajsz-Sörnyepusztán tartott gyakorlati bemutatón a gazdálkodók munka közben is láthatták a Maxi Drillt.

Ne csak a növényre, a talajra is koncentráljon!

A rendezvénynek Berend Ferenc és fia gazdasága adott otthont, akik 600 hektáron végeznek szántóföldi növénytermesztést. 2011 óta teljes területükön forgatásnélküli, valamint takarónövényes technológiát alkalmaznak. Számukra nagyon fontos, hogy a növény mellett a talajra is nagy figyelmet fordítsanak. Ifj. Berend Ferenc úgy fogalmazott: ha egy ásónyi földben 4 darab földigiliszta található, az már remek eredmény.

Folyamatosan fejlesztjük vetőgépeinket

Szollinger János, az AGRI SZERVIZ Kft. termékmenedzsere mutatta be a Maxi Drill mulcsvetőgépet. Kiemelte, hogy a SKY számos kísérletet végez a forgatásnélküli talajművelés tekintetében, az így kapott ismereteket pedig felhasználja fejlesztései során.

A SKY kétféle vetőgépet gyárt: Maxi Drill mulcsvetőgép – amit a gazdálkodók is láthattak a bemutatón – és az Easy Drill direktvetőgép.

A Maxi Drill-lel szármaradványos, kissé tárcsázott vagy szántás utáni területen egyaránt dolgozhatunk. A vetőgép beállítástól függően maximum 125 kg csoroszlyanyomásra képes, így a gyártó a gép elejére tárcsasort is szerelt, hogy könnyebben juthasson a vetőmag a talajba.

Az Easy Drill vetőgéppel 250 kg csoroszlyanyomás is elérhető, igazi direktvetőgép. A SKY vetőgépek 3, 4 és 6 méter munkaszélességgel, valamint a Maxi Drill 9 méteres változatban is elérhető.

Nedves a talaj? Ettől még nem áll meg a munka!

Az osztott magtartály opcionális lehetőség: ebben az esetben vetőmagot, műtrágyát és az ugyancsak opcionális PRO tartállyal felszerelt géppel mikrogranulátumot is kijuttathatunk egy menetben. A MaxiDrill legfontosabb jellemzője a tárcsasor és a vetőegységek közötti nagy távolság, ami lehetővé teszi, hogy nedves és ragacsos talajban is képes a munkavégzésre.

A Maxi Drill elején lévő nyomókerekek egyenletesebbé teszik a talajt. Ezt követi a 460 mm-es átmérőjű lapokból álló tárcsasor: a viszonylag kis átmérőnek köszönhetően a lapok gyorsabban forognak, így precízebb szármaradvány-aprítást végeznek.

A tárcsasor után lévő, kissé eltolt elrendezésű tömörítő keréksor is elősegíti a megfelelő tisztulást. A Maxi Drill vetőegységének mélysége hidraulikusan is állítható.

Kalibrálás – gyorsan, pontosan

A rövid ismertető után a termékmenedzser 200 kg hektáronkénti dózisra kalibrálta a Maxi Drillt, ami mindössze egy-két percet vett igénybe. A kijuttatandó értéket a monitoron beállította, majd a vetőmagot a gyári mérőzsákba forgatta, s lemérte. A kapott értéket ismét betáplálta a monitorba, ami ezáltal átkalibrálta az elektromotort. A következő leforgatás eredménye pontosan 200 kg/hektár, így a tárcsanyomás beállítása után indulhatott is a munka.

A Maxi Drill még az igen gazos területtel is tökéletesen megbirkózott, s a vetés utáni ellenőrzés során az is kiderült, hogy folyamatosan precízen tartotta a vetésmélységet is.

Bizonyára hazánkban is mind több gazdálkodó választja számos előnyös tulajdonságai miatt a SKY vetőgépeket, amik innovatív megoldásaikkal is hozzájárulnak a hatékony munkavégzéshez.

Felvételeink: www.agraragazat.hu/galeriak

Csomor Zsolt