fbpx

Soha nem látott áresés jön: megjelent a sertéspestis Németországban!

Írta: - 2020 szeptember 11.

279 ezer tonnányi hús ragadhat bent az EU piacán.

Több évnyi ostromállapot után tegnap az agrárminiszter, Julia Klöcker bejelentette az első afrikai sertéspestises esetet az országban: egyelőre vaddisznóban. Az esetet Brandenburg tartományban, Berlintől délkeletre igazolták. Ez azt jelenti, hogy a Lengyelország felől terjedő kór a közbenső területeken is jelen kell hogy legyen.

 

 

Bár a vírust nem házisertésben mutatták ki, az esetnek drámai következményei lehetnek egész Európa húspiacára. Ezzel ugyanis Németország, az EU első számú sertéshús-exportőre elvesztette ASP-mentes státusát, ami az ázsiai szállítmányok felfüggesztéséhez vezethet.

Tavaly Európa 3 millió tonna sertéshúst exportált a világba, ennek 43 százaléka Kínába ment. Idén az első 5 hónapban további 4 százalékkal nőtt a kivitel, és az export fele irányult Kínába. Németország 2019-ben 279 ezer tonnával részesült a kínai exportból, ami 36-szoros(!) növekedést jelent a 10 évvel ezelőtti 7600 tonnához mérten.

Most képzeljük el, hogy ez a hatalmas mennyiségű hús bent ragad a közösség piacán. Olyan áresésnek nézzünk elébe, amilyet még nem láttunk! Egy évvel ezelőtt még reménykedhettünk benne, hogy Kína egy németországi kitörés esetén kivételes engedményeket tesz az áruszállításban, ugyanis óriási fehérjehiánnyal és drágasággal küzdött. Csakhogy mostanra sokat javult náluk a helyzet, amiben a csirkehús-termelés könnyű felfuttathatósága is közrejátszik. Erről többek között itt írtunk.