fbpx

Sorra nyitják kapuikat a piacok!

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 május 14.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felmérése szerint – a korábbi bezárásokat követően – jelenleg már a hagyományos piacok több mint 75 és a helyi termelői piacok 65 százaléka nyitva tart. A kamara hetek óta folyamatosan kérte és a jövőben is kéri a piacokat üzemeltető önkormányzatokat, vállalkozásokat, hogy ne zárják be piacaikat, illetve aki megtette, az nyissa ki újra. Ezek a létesítmények a szabályok betartásával még az áruházaknál is biztonságosabbak, illetve a helyi termelők, vállalkozások fennmaradását is segítik.

A piacoknak most még nagyobb a szerepük a helyi termékértékesítésben, mint valaha. A kamara ezért is kéri, hogy az önkormányzatok, piacüzemeltetők ne korlátozzák – többek közt – a primőr zöldségek, gyümölcsök, a dísznövények, vágott virágok, egynyári palánták, a helyi élelmiszerek forgalmazását. Segítsék ezzel is a településük, térségük termelőit, élelmiszer-előállítóit, virágkertészeit!

A piacok nyilvántartása nem a kamarához tartozik, ugyanakkor a köztestületnek saját gyűjtése szerint országosan 695 piacról van tudomása, ezek közül 423 a hagyományos és 272 a termelői piac. A kamara heti rendszerességgel végzett felmérése szerint a – a köztestület közbenjárásának is köszönhetően – a helyi termelői piacok 65 százaléka, a hagyományos piacok több mint 75 százaléka tart már nyitva.

Tolna és Békés megyében például szinte az összes piac kinyitott, de vannak olyan megyék is, ahol a kezdeti tömeges bezárásokhoz képest nincs számottevő változás, ilyen például Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol a nyitva tartó piacok száma alacsony.

A NAK tapasztalatai szerint a 65 év feletti személyek vásárlási idősávjának módosítási lehetőségével folyamatosan élnek a helyi önkormányzatok, illetve a megfelelő idősáv kialakítása jelenleg is folyamatban van több településen. A megváltozott vásárlói szokások és az életkorhoz kötött vásárlási időintervallumok miatt a kamara javasolja, hogy a piacok a korábbiaknál rugalmasabban, akár heti több napon vagy a megszokottnál hosszabb ideig legyenek nyitva.

Forrás: NAK