fbpx

Szegána Tél végi vetőmag akció

Írta: - 2017 április 20.

Itt a tavasz, sőt néhány napra már a nyarat is élvezhettük idén.
Jelenleg mégis a hóesés végét várjuk.

Tehát, aki már elvetett vagy aki még nem vetett, azon gazdák számára egyaránt
40% engedménnyel
készletkisöprő Agrimax akciót
hirdetünk meg!

A már jól ismert, bizonyított és bevált hibridválasztékból:

KALINA (FAO 280) korai lekerüléshez vagy másodvetéshez
Minden évben előfordul az ország különböző pontjain, hogy valami miatt korai érésű hibridkukoricára van szükség. Vethető megkésett vagy másodvetésekbe, de aki hamar szeretne saját gazdaságában kukoricához jutni vagy ókukorica árában szezon előtt értékesíteni, azok számára is jó döntés a Kalina. Idén ezen korai hibridet választó termelőink még a kedvezőtlen adottságú területeiken is nagyobb termést realizáltak, mint ami egy FAO 200-as hibridtől elvárható és jóval az esők előtt tudták betakarítani. 2016-ban ez nagyon fontos szempontnak bizonyul.

ZEROS (FAO 360) a legoptimálisabb tenyészidővel
Az évjáratoknak megfelelően évek óta bizonyítja termőképességével a hibridcsoport meghatározó tagjakénti pozícióját. Eredményességéhez hozzá járul jó szem-csutka arányú, fajsúlyos, lófogú szemű termése is. Erős gyökérzete és stabil szára az idei évhez hasonló esetleges késői betakarításkor is biztosítja a hibrid stabilitását, így veszteségek nélkül takarítható be.

ZONA (FAO 420) szemesként vagy akár korai silóként
Magas, attraktív, robosztus felépítésű növényként kettős hasznosításban gondolkodók számára jó választásnak bizonyult ez évben is a Zona. Tetszetős csöveket fejleszt, amelyen a lófogú szemek nagy fajsúllyal párosulnak, így szemesként is megállja a helyét. Silóként történő hasznosításban nagyon jó összetételű és beltartalmú tömegtakarmányhoz jutunk.

Hibridjeink a készlet erejéig 16.500 Ft/50e mag +Áfa áron rendelhetőek.

További, akár jelenleg hiányhibridként emlegetett vetőmaggal is rendelkezünk, így forduljanak hozzánk bizalommal.

Czirok Katalin
SZEGÁNA Kft.
+36-30/655-3584
[email protected]
www.szegana.hu