fbpx

Szekszárdon avatott új telephelyet a Magtár Kft.

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 március 09.

Átadták a mezőgazdasági gépek értékesítésével foglalkozó, szolnoki székhelyű családi vállalkozás, a Magtár Kft. szekszárdi telephelyét, ami 200 millió forintos beruházással valósult meg. Az avatóünnepségen megjelent Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese is.

Régi álmunk vált ma valóra. Szolnoki székhelyű cég vagyunk, és szerettünk volna a nyugati országrészben is közelebb kerülni a gazdálkodókhoz, így az ideális helynek Szekszárd bizonyult. Példás gyorsasággal sikerült ezt a beruházást létrehozni – e szavakkal köszöntötte a megjelenteket Tóth Péter, a Magtár Kft. tulajdonos családjának tagja.


Tóth Péter

– A magyar mezőgazdasági beruházások értéke 2019 első három negyedévében 301 milliárd forint volt. A mezőgazdasági gépek értékesítése 3 százalékkal, 134 milliárdra nőtt az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb arányt, 52 százalékot az erőgépek forgalma képviselte, ugyanakkor 10 százalékkal, 43 milliárd forintra nőtt az alkatrészek forgalma – foglalta össze Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, majd hozzátette: Nekünk a magyar föld jelenti az életet, az erőt és a jövőnket!


Farkas Sándor

Az elmúlt évben az erőgépek beszerzésére költöttek a legtöbbet. A legnagyobb részarányt az 50 és 100 LE foglalja el, ebből kelt el a legtöbb gép. 2019 szeptember végéig a gabonakombájnok értékesítése 5 százalékkal maradt el a korábbi év hasonló időszakától, ugyanekkor 220 új arató-cséplő gépet hoztak forgalomba. Megnövekedett viszont az önjáró rakodógépek forgalma. A tápanyag-visszapótlásra használt gépek 5 százalékkal, míg a betakarító adapterek eladása 3 százalékkal esett vissza, a szállítógépek esetében 16 százalékos volt a csökkenés – prognosztizálta a miniszterhelyettes.


A szalagátvágás pillanatai