Szinergia és antagonizmus a takarónövények között

Mi nyújt többet – a keverék vagy a monokultúra?

A talajmegújító művelés kardinális alapelemei a takarónövények. A hazánkban is egyre népszerűbb technológiai elemmel kapcsolatban gyakran felmerül a kérdés: hány fajjal kezdjem, meddig érdemes bővíteni egy keveréken belül a komponensek számát, sikeres lehet-e a monokultúrában vetett takarónövény-állomány. Az Agrárágazat 2017-es Kalászos különszámában körüljártuk röviden ezt a kérdést, azonban érdemes több figyelmet szentelni annak, hogy milyen hatással vannak az egyes növények a mixünk hatásosságára és stabilitására.

Ahogy minden ökoszisztémában, úgy egy takarónövény mixben is hatnak egymásra az összetevők, serkentik vagy akadályozzák a másik növényt. Ez a két folyamat egyszerre történik, a módszerek változatosak lehetnek (versengés: árnyékolás, jobb tápanyag-feltáró képesség, allelopátia, vagy épp együttműködés: tápanyagok feltárása és „átadása”, eltérő felszín feletti vagy talajszintek kihasználása, kártevők távoltartása). A takarónövény-keverékek térnyerésével az Egyesült Államokban és Európában is megjelentek a kritikus hangok is, amelyek a monokultúrában (azaz önmagukban) vetett takarónövények és a keverékek teljesítményét hasonlítják össze, azt vizsgálva, hogy egy takarónövény valóban hatékonyabb-e, ha keverékben alkalmazzuk, vagy egy-egy jól megválasztott fajjal bevetve a területet (monokultúra) is elérhető ugyanaz az eredmény. Amikor a keverékek mellett érvelünk, akkor abból indulunk ki, hogy a keverékek több ökoszisztéma szolgáltatást adnak nekünk, mintha monokultúrás takarónövényt választunk. Az is bebizonyosodott, hogy a nitrogénkötő növényeket tartalmazó mixeknek alacsonyabb a C:N aránya, így azok a maradványok gyorsabban mineralizálódnak, mintha egy gabonafélét önmagában vetünk takarónövénynek. Az egymásra gyakorolt hatások erőssége természetesen függ a faj keveréken belüli arányától, a keverék magnormájától (ez adja meg a sűrűséget) és a tápanyagok elérhetőségétől (előző fő növény trágyázása, takarónövény alá kijuttatott tápanyag mennyisége). Érdemes észben tartani, hogy vannak fajok (pl. barna mustár), amelyeket a sűrűség annyira nem befolyásol, míg egy facélia vagy homoki zab jóval érzékenyebb erre a tényezőre.

A barna mustár egészen kis mennyiségben vetve is jelentős biomasszatömeget állít elő

Mivel járulhat hozzá egy faj a keverék hatásosságához?

Az eltérő szintek kihasználása a felszín felett és a gyökérzónában a jól összeállított keverék egyik ismérve. A gyakorlatban 3 felszín feletti és 3 felszín alatti szintet különböztetünk meg, és az adott növényfaj keveréken belüli arányával összefüggésben adjuk meg, hogy azt a konkrét szintet mennyire használja ki a koktélunk. Van bizonyíték arra is, hogy az azonos szinteket elfoglaló növények serkentik a másik gyökérnövekedését, és azt is sikerült megfigyelni, hogy a különböző gyökérszintű növények segítik egymást. Ehhez mindössze az adott növény szerkezetét, valamint gyökerének felépítését kell ismernünk.

A talajművelő retek és a lóbab – bár magméretük jelentősen eltér – remekül kiegészítik egymást egy keverékben

A talajéletre gyakorolt hatással kapcsolatban az alapgondolat az, hogy az eltérő növények eltérően hatnak a talajlakó mikrobákra – ennek elméleti oka a gyökérváladékok, gyökér- és hajtásszerkezetek, maradványok közötti különbség. Egy másik álláspont szerint a növények produktivitása (tehát a zöld- és gyökértömeg előállítása) a kulcs ehhez, hiszen minél nagyobb a biomasszatömeg, annál kedvezőbbek a körülmények a talajlakó élőlények számára (magasabb humusz – főként táphumusz – tartalom, jobb vízgazdálkodás). Amikor pénzt adunk ki egy keverékre, akkor szeretnénk biztosan tudni, a keverékek ki fog kelni és elképzeléseinknek megfelelően fog fejlődni. De vajon a mix stabilitása egyenesen arányosan növekszik a funkcionális gazdagsággal vagy a fajgazdagsággal? Ez jelenleg vita tárgya, azonban arra érdemes figyelni, hogy igazán jelentősen ott növekszik a keverékek stabilitása (azaz viszonylag egységes lesz a teljesítmény), ahol valóban eltérő körülményeket kedvelő, botanikailag különböző fajokat használunk (amelyek eltérő körülmények között teljesítenek jól), valamint ott, ahol heterogének a körülmények (talajfoltok, kitettség stb.). Működhetnek azok a keverékek, ahol a mix egy része elfagyó, egy része áttelelő? A jelenlegi eredmények szerint az ilyen mixek őszi biomasszája az áttelelő és elfagyó monokultúrák között van, azonban ha túl nagy a keverék elfagyó komponenseinek biomasszája ősszel, akkor az csökkentheti az áttelelő fajok produktivitását tavasszal.

Hogyan viselkednek a fajok a keverékekben?

Néhány példán keresztül nézzük át, melyik növény hogy viselkedik keverékben, mire kell figyelni, mivel párosítható jól.

A barna mustár a fehér mustárral ellentétben elágazóbb szárú, ebben inkább a repcére vagy a retekre hasonlít, és lassabban hoz magot, mint a fehér mustár. E faj leginkább a fényért verseng, így nyomja el a többi fajt – ha a mustárt a mixben részben a fényért kevésbé versengő fajokra cseréljük, akkor azzal nemcsak a keverék, hanem a mustár biomassza előállítását is serkenteni tudjuk. A kiegészítő nitrogéntrágyázásra az egyik legjobban reagáló takarónövény faj – ez, a gyors növekedés, valamint az allelopatikus hatása segíti abban, hogy egy agresszív, domináns komponense legyen a keveréknek.

A talajművelő retek jól társítható, a mustárral ellentétben sokrétűbb keresztesvirágú egy keverékben. Remekül megvan az egyszerű mixekben is (pl. TR + alexandriai here, vagy TR + takarmányborsó), de a komplex, 6-8 komponensű keverékekben is helyt áll, még akkor is, ha csak egészen alacsony magnormával kerül elvetésre.

A homoki zab a keverékben a támasztónövény és hézagpótló szerepét tölt be. Agresszíven fejlődik, alacsonyabb magnormával is vethető, és jól beilleszthető számos keverékbe, összetettségtől és vetésidőtől függetlenül. Figyeljünk azonban arra, hogy képes limitáló komponens lenni olyan környezetben, ahol kevés a rendelkezésre álló nitrogén, versengőbb akkor, ha nincs kiegészítő N-trágyázás – ez valószínűleg a kiterjedt gyökérzetnek köszönhető, amivel könnyebben éri el a maradék tápanyagokat.

A lóbab nyáron is könnyen vethető, mivel a nagy magméret ekkor előnnyé válik: elegendő tápanyagtartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy gyökeret eresszen és megtalálja a mélyben megmaradt nedvességet. Kevés idő alatt sok nitrogént képes megkötni, de épp ezért vigyázni kell az összetett vagy többségében pillangósokból álló takarónövény kultúra túl korai terminálásával, mert ilyenkor nagy a tápanyag-kimosódás kockázata. A lassú kezdeti fejlődés és az elején gyenge talajtakaró képesség jellemzi, ezért nem elég erős gyomelnyomó, ám mixekbe nyugodtan beilleszthető – mindenképpen társítani kell, hogy minden előnyét hasznosíthassuk. A nitrogénkötés mellett a gyökérváladékai (karboxiláz, foszfatáz) a foszfort is hatékonyan mobilizálják a talajban.

A hereféléket gyakran egy kalap alá vesszük, miközben itt is jelentős eltérések lehetnek az egyes fajok között. A perzsa here rusztikus és ellenálló a hidegnek (szemben az alexandriai herével, ami 6-8 Celsius fok alatt megáll a fejlődésben), a túlzott talajnedvességnek és a szélsőséges pH-értéknek, valamint jobban tolerálja a meszes talajokat, mint a bíborhere.

A bíborhere a takarónövényzet alsó, majd tavasszal a felsőt részét adja; monokultúrában vetve nem haladja meg a 40-50 cm-es maximális magasságot, keverékben viszont könnyen elérheti az 1 métert. A megkötött tápanyagok felszabadulása a bíborheréből lassabb, mint a legtöbb pillangósból, ezzel érdemes számolni. Az alexandriai here remek komponens, jól társítható olyan alacsony növésű fajokkal, mint a talajművelő retek, a len vagy facélia, míg a terebélyesebb komponenseket (olajretek, napraforgó) kevésbé kedveli.

A változatosság valóban gyönyörködtet

Amikor a keverék receptjén dolgozunk, akkor a fajok listájában elveszve emlékeztessük magunkat, hogy a cél az elérhető biomassza tömeg. Ne feledkezzünk meg a funkcionális gazdaságról sem (tehát ne csak keresztesvirágúakat, vagy csak nitrogénkötőket használjunk, hanem keressünk komponenst lehetőleg minden csoportból), mivel ez szintén elősegíti a nagyobb biomassza-előállítást, a biomassza pedig a jobb gyomelnyomás, tápanyag-feltárás és a talajélet záloga.

Diriczi Zsombor

Démétér Biosystems Bt.