fbpx

Szívesen fogyasztanak magyar salátát külföldön is

Írta: - 2017 május 23.

Kevesen gondolnák, de a saláták hazai karrierje szorosan összefonódott a legnagyobb gyorsétterem-hálózat magyarországi történetével, sőt, már a környező országokban is sokszor magyar saláta kerül az étteremlánc vendégeinek asztalára. A termelőknek kivételesen szigorú követelményeknek kell megfelelniük.

Talán kevesen tudják, de a korszerű, változatos saláták magyarországi karrierje szorosan összefonódik a McDonald’s hazai megjelenésével. A konyhakész, csomagolt, a nyári szezonban főként magyar alapanyagokból készülő salátakeverékeket forgalmazó, piacvezető Eisberg Hungary Kft. közel negyed századaaz étteremlánc igényeinek kiszolgálására kezdte meg működését Magyarországon.

A svájci hátterű társaságnak kezdetben a gyorsétterem salátaigényének kiszolgálása volt a kizárólagos feladata, mégpedig a Magyarországon akkoriban jószerével még ismeretlen jégsalátával– mondja Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary ügyvezető igazgatója.

Külföldön is szeretik a magyar salátát

A hazai salátafogyasztás azóta robbanásszerűen nőtt – nem kis részben a két cég közös munkájának köszönhetően. Ma az Eisberg heti 130 tonnás termelésének fele már exportra megy, ennek nagy részét az ausztriai McDonald’s és a hálózat egyéb európai egységei vásárolják meg, a magyar Mekihez a teljes előállított mennyiség 10 százaléka kerül. Ez azt jelenti, hogy sokszor külföldön is magyar salátát fogyasztanak a vendégek, hiszen amíg az időjárás engedi, többségében hazai termelőktől vásárolják a salátát. Ez azért is fontos, mert így rövidebbek a szállítási útvonalak, ami egyben garantálja a termékek maximális frissességét is.

Zöld gazdálkodás, fenntartható feldolgozás

Mint minden, a McDonald’s számára alapanyagot vagy ételt előállító üzemben, a saláták gyártási folyamata során is kiemelt fontosságot kap a tisztaság és a higiénia. A saláta ebből a szempontból is különleges alapanyag, hiszen nyers, hőkezelés nélkül fogyasztandó élelmiszerről van szó. A termékek GMO- és növényvédőszer-maradvány mentességét független auditorok ellenőrzik, csak nyersanyagvizsgálatra évente 14-15 millió forintot fordít a cég. „A kifogástalan minőséghez a beszállítóktól is kifogástalan munkára van szükség, ezért csak a legkiválóbbak képesek megfelelni a hazai mezőgazdaságban kivételesen szigorúnak számító követelményeknek” – teszi hozzá Papp Zoltán, a McDonald’s beszerzési vezetője.

Jó tudni

A védőgázas zacskókban kapható salátát, és a kész salátatálakban található salátát nem szükséges megmosni fogyasztás előtt. A magas higiénés szabályoknak és a védőgázas csomagolásnak köszönhetően tartósítószerek nélkül is elállnak 7 napig a friss és – amikor csak lehetséges – hazai alapanyagokból készült saláták.

Összeállította: Kalmár Nárcisz