fbpx

Szomorú év jön az állattartókra: óriási a drágulás a terménypiacon

Írta: Szerkesztőség - 2020 október 30.

Nem állt meg a gabonafélék drágulása, összegez jelentésében a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet. Bár az október 20-26. közötti jegyzési csúcsok után 4-5 százalékot visszakorrigált a piac, még most is magasak a gabonaárak. 12-27 százalékkal drágábbak most a termények, mint tavaly ilyenkor.

Ennyit ér a búza novemberben és decemberben

A Tallage francia piacelemző vállalat októberi jelentése szerint a búza világpiaci ára tovább emelkedett szeptember 10. és október 9. között, reagálva a gazdasági év első felében tapasztalható erős globális exportra. Az áremelkedést erősítette az USA agrárminisztériumának (USDA) szeptember végén közzétett jelentése, amely alacsonyabb kukoricakészletekről és kisebb amerikai búzatermésről számolt be.

Magyarországon az egy évvel korábbinál 23 százalékkal magasabb termelői áron, átlagosan 61,1 ezer forint/tonnáért kereskedtek az étkezési búzával október harmadik hetében. (Ennek hatása lesz a malom- és sütőipar áraira is.) A takarmánybúza 58,7 ezer forint/tonna áron (+18 százalék) forgott ugyanekkor. A Rouenba (FOB) érkező malmi búza novemberi exportára 11 dollárral 243 dollár/tonnára nőtt a jelzett időszakban, a decemberié 10 dollárral magasabb, tonnánként 244 dollár volt.

A november–decemberi szállítású takarmánybúza franciaországi exportára szintén 10–11 dollárral (243–244 dollár/tonna) emelkedett ugyanekkor. Az Oroszországban megtermelt 12,5 százalék fehérjetartalmú, novemberi szállítású malmi búza kikötői ára (FOB) 247, a decemberié 250 dollár/tonna volt ugyanekkor. A chicagói árutőzsdén a búza 2020. decemberi tőzsdei elszámolóára 232 dollár/tonnára emelkedett október 23-ig. A párizsi árutőzsdén pillanatnyilag a decemberi határidő 204 euró/tonnán áll.

 

 

Ennyit ér a kukorica decemberben és márciusban

A Tallage tájékoztatása szerint a kukorica ára az egy hónappal korábbihoz képest ismét emelkedett a világpiacon, amit több tényező is befolyásolt. Egyrészt Kína kukorica iránti kereslete továbbra is erős és várhatóan növekedni fog. Másrészt az USDA szeptemberi jelentése szerint az USA kukoricakészlete a korábban vártnál kisebb lehet. Emellett a világ főbb kukoricatermelői közül az USA mellett Ukrajnában és az Európai Unióban is lefelé módosították a termésvárakozásokat, Argentínában és Brazíliában pedig a La Niña időjárási jelenség befolyásolhatja hátrányosan a termelést.

Magyarországon a NAIK AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 51 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica október harmadik hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbit 27 százalékkal múlta felül. A chicagói árutőzsdén október 23-ig 165 dollár/tonnára emelkedett a kukorica decemberi jegyzése. Az USA-ban megtermelt kukorica decemberi exportára szeptember 11. és október 8. között 26 dollárral 211, a 2021. februárié 29 dollárral 209, az áprilisié 14 dollárral 197 dollár/tonnára nőtt. A brazil kukorica decemberi kikötői ára 214 (+24 dollár), a 2021. februárié 219 dollár/tonna (+20 dollár) volt ugyanekkor. Ukrajnában 20–24 dollárral emelkedett a 2020. december –2021. áprilisi szállítású termény ára (FOB, 210–216 dollár/tonnára). Bulgáriában és Romániában 22-22 dollárral nőtt a kukorica ára a jelzett periódusban: a decemberi 212, a 2021. februári 215, az áprilisi 217 dollár/tonna volt. Franciaországban a márciusi ár pillanatnyilag 184 euró/tonna.

 

Eközben az olajosok piacán…

A NAIK AKI adatai szerint a full-fat szóját az előző évinél csaknem 12 százalékkal magasabb, 142,7 ezer forint/tonna áron értékesítették október harmadik hetében. A repcemag termelői ára ugyanekkor 17 százalékkal haladta meg a tavalyit (137,7 ezer forint/tonna). A napraforgómag termelői ára (magas olajsavas napraforgómaggal együtt) az egy évvel korábbinál ekkor 25 százalékkal volt magasabb, átlagosan 122,6 ezer forint/tonna.