A mezőgazdaságilag hasznos talaj életközössége a növényekkel együtt egy többszörösen összetett, bonyolult kölcsönhatásokon alapuló rendszert épített ki és tart fent.
A talaj legfontosabb tulajdonságát, a termékenységét – vagyis, hogy képes a növény számára termőhelyként szolgálni, és jó minőségű élelmiszert, takarmányt, egyéb feldolgozható alapanyagot termelni – maguknak a növényeknek és a talajban található élőlényeknek (gombák, baktériumok, egysejtűek, férgek stb.) köszönheti. Élőlények nélkül a talaj gyakorlatilag egyszerű kőzetmáladék lenne.
A talaj mikrobiális biomasszájának 35-40%-a a talajfelszíntől számított 25 cm-es rétegben található. Talán nem túlzás kijelenteni, jelentőségük a talajban talán a legfontosabb az összes talajélőlény közül.
Az egészséges talaj mikroorganizmus-közösségének funkciói a talaj-talajélet szempontjából a következők:
- a tápelem-készlet fenntartása,
- a tápanyagok növények számára hozzáférhető vegyületekké alakítása,
- a növények védelme a fertőzésektől és betegségektől.
A talaj tápelem-készletének fenntartása
A talajba került növényi és állati maradványok tápelemei biológiai folyamatok során bomlanak le. A mineralizációnak (ásványosodásnak) nevezett folyamat során mikroorganizmusok segítségével a bonyolultabb szerves anyagokból először egyszerűbb szerves anyagok, majd – végső soron a növények számára is felvehető – szervetlen anyagok jönnek létre.
A könnyen bontható szerves anyagok optimális esetben, megfelelő talajélet mellett gyorsan ásványosodnak (mineralizálódnak). A nehezen bontható bomlástermékek pedig újra egymáshoz és N-tartalmú anyagokhoz kapcsolódva létrehozzák azokat a nagy molekulájú, sötét színű, stabil vegyületeket, amelyeket humuszanyagoknak nevezünk.
A már kialakult stabil humuszanyagok a lebontásnak viszonylag ellenálló, tartós szerves tápforráskészletekké alakulnak.
A humifikáció és mineralizáció közötti egyensúlyt a talajokban élő hasznos mikroszervezetek mennyisége és az azok életkörülményeit befolyásoló külső környezeti tényezők (talajnedvesség, talajhőmérséklet, talajlevegőzöttség és -kémhatás) együttesen határozzák meg.
Az egyes makro- és mikroelemek bőséges megléte vagy nemléte a talajban szintén egy jól működő edafontól (talajélőlények összessége) függ. A nitrogén (a talajba és így a biológiai körforgásba természetes módon csak mikroorganizmusok által, kötött formában léphet be), a foszfor (melynek szervetlen és szerves formáit baktériumok és gombák, savak és enzimek segítségével tárják fel), a kálium(szerves és szervetlen formáinak feltárása hasonlóan a foszforéhoz történik, így a talaj káliumtartalmának növelése a műtrágyázás mellett a szármaradványokat elbontó baktériumok és gombák számának növelésével is elérhető!) és egyéb tápelemkészletek fenntartása, esetleges növelése a talajélet érzékeny, könnyen felborítható egyensúlyának függvénye.
A tápanyagok növények számára hozzáférhető vegyületekké alakítása
A talajban keletkező vagy raktározott tápanyagok egy része a növények számára is felvehető, míg más részük olyan oldhatatlan formában található meg, hogy az a növények számára csak nehezen vagy egyáltalán nem hasznosítható. Ezeket az oldhatatlan, felvehetetlen formákat mobilizálják, oldhatóvá teszik a talaj mikroorganizmusai ahhoz, hogy a talajoldatba kerülve a gyökerek segítségével eljussanak a növények minden szervébe. Ilyen például a szerves anyagok bontásakor keletkező kénhidrogén vagy az ásványokban található szulfidok szulfátionokká alakítása, amit már a növények is fel tudnak venni. A talajban élő mikrobák az oldhatatlan cinkvegyületeket – mint például a cinkfoszfátot, cinkoxidot – is képesek átalakítani felvehető oldott cinkionná vagy cink-komplex formává.
A növények védelme a fertőzésektől és betegségektől
A növényeket károsító kórokozó baktériumok és gombák elleni védelem, ezek visszaszorítása a gyökérkörnyezetből szintén egy nélkülözhetetlen funkciója a mikrobiális közösségnek.
Jelenlegi ismereteink szerint a következő mechanizmusokkal támogatják a növényeket a kórokozók, kártevők elleni harcban:
– indukált rezisztencia kialakítása,
– antibiotikum-termelés,
– antifungális anyagok termelése,
– sziderofor termelés,
– hidrogén-cianidok előállítása,
– kitin-, cellulóz-, fehérjebontó enzimek termelése,
– gyökérkolonizáció.
A kémiai szerektől, vegyi megoldásoktól való függőség csökkentése, az emberek egészségének és ezzel együtt a környezet megóvásának érdekében a biokontroll szervezetek használata általános gyakorlattá vált mára a mezőgazdaságban.
A hasznos mikroorganizmusok mennyiségét megfelelő agrotechnológiai rendszerekkel, növényzettel, tápanyagpótlással, talajoltással lehet és kell is befolyásolnunk. Hogy mikor melyiket alkalmazzuk, belátásunkra van bízva, ám ha kételyeink adódnának, érdemes felkeresni az adott talajoltó baktérium készítményeket forgalmazó cégek szaktanácsadóit, akik az elméleti és a gyakorlati ismeretek birtokában segítségünkre lehetnek a felmerülő kérdések megválaszolásában.
Magyar Talajvédelmi Baktérium-gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége
