Tavaszi Road Show 2013

Tavaszi Road Show 2013
„A rendezvénynek helyt adó Horti Mezőgazdasági Szövetkezet a dinnye- és uborkatermesztés őshazájának számított valaha, ma már csak szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik, mintegy 2.500 hektáron.” – foglalta össze röviden tevékenységüket Csontos András, a szövetkezet elnöke. „Az elmúlt évben többek között itt mérték a legtovább tartó legmagasabb hőmérsékletet, most pedig eső áztatja egyfolytában földjeinket. Épp az ilyen szélsőséges időjárás indokolja azt, hogy olyan gépet kell választanunk gépparkunk korszerűsítésekor, ami a lehető legtöbb helyen, a leghatékonyabban tud dolgozni.”
A bemutatott gépek fele az idei AGROmashEXPO kiállítás termékversenyén díjat is kapott, közülük ketten most debütáltak volna a gyakorlatban. A Road Show horti színhelyén a tartós esőzések miatt azonban nem tudtak a gépek a szántóföldön bemutatkozni, de a résztvevő cégek képviselői természetesen részletesen bemutatták gépeiket.

Talaj- és pénztárcakímélő GÜTTLER munkagépek


A Güttler® LK30AS Földmester elsősorban a szántáselmunkálás eszköze, de vetés előtti és utáni vagy bokrosító hengerezése is alkalmas. Az egymenetes szántáselmunkálás pedig, mint mindig kevesebb munkaidőt, kisebb talajtaposást és kevesebb üzemanyag felhasználást fog jelenteni.

A Güttler® PrimusPlus 300 szántóföldi kultivátort elsősorban tarlóhántásra és alapművelésre használjuk szélsőséges talajviszonyok között is, de alkalmas szántáselmunkálásra is. A beépített Güttler® hengernek köszönhetően egy menetben megvalósul az elmunkálás és a rögtörés is, ami a nedvességmegőrzésről fog nekünk gondoskodni.
A Güttler® fronthidraulikus függesztőre szerelhető DX30-45 + ZV magágykészítővel egy menetben tudunk magágyat készíteni és vetni. Ezzel nemcsak időt és üzemanyagköltséget takaríthatunk meg, hanem elkerülhetjük a talaj felesleges taposását is. A gép természetesen nemcsak vetőgéppel, hanem egyéb magágykészítőkkel kombinálva is üzemeltethető.
Güttler? fronthidraulikus magágykészítő
Güttler® fronthidraulikus magágykészítő
A MU-Farmer 330 mulcsozó-szárzúzó előnye mindenképpen abban áll, hogy nagy tömegű szármaradvány feldolgozása esetén is tartható a viszonylag magas menetsebesség anélkül, hogy a gép eldugulna.

Talajmunkák RAGRÁR munkagépekkel


A hagyományos tárcsás boronákkal vagy a szántással összehasonlítva a rövidtárcsák teljesítménye bizonyul a legkiválóbbnak. A Multiva rövidtárcsákat a legnehezebb körülményekhez fejlesztették ki, így a tavalyi aszályos vagy az idei csapadékos időjárás után is bizonyíthatott a DiscMaster 6000 vontatott és DiscMaster 350 függesztett rövidtárcsa, a gépek a robusztus szerkezetnek köszönhetően gyakorlatilag bármilyen körülmény között megtartják a munkamélységet.

DiscMaster 350 függesztett rövidtárcsa
DiscMaster 350 függesztett rövidtárcsa
A TRS másik szereplője volt a dupla simítósorral felszerelt Multiva Optima T600 6 m-es kombinátor is. Az egyedi Multiva TerraFlex 10×45 mm-es kombinátorkapák eloszlása hét sorban eltömődés mentes művelést tesz lehetővé. A hátsó simító, a rögtörő és a pálcás elmunkáló opcióként választható, valamint a T600 és T800 kombinátor munkaszélessége 1 méterrel bővíthető.

Deraland: minden, ami a traktor „körül” számít


Manapság egyik gazdálkodó sem mehet el szó nélkül az idő-, és üzemanyag-takarékos gazdálkodásra megoldást nyújtó gépi technológiák mellett, hiszen minden gazdálkodó érdeke, hogy egységnyi termékét minél alacsonyabb költséggel hozza létre. A már meglévő erőgépre adaptált tolt és vontatott üzemű munkaeszközök együttes alkalmazásával erre lehetőség nyílik az erőgép fronthidraulikával, vagy fronthidraulikával és frontkardánnal történő felszerelése esetén, amihez a Deraland Kft. a ZUIDBERG fronthidraulikát és TLT hajtóművet ajánlotta figyelmünkbe

A Gangl Docking Systems automata gyorskapcsoló háromszög két részegységből áll: a háromszög alakú főmodul az erőgép hárompont-függesztésére van szerelve. Ezért a munkagépek egyenetlen terepen is könnyen csatlakoztathatók. Ebbe a főmodulba be van már szerelve az erőgép és a munkagép összekapcsolásához szükséges minden kellék. Igény esetén a mechanikus csatlakozáson túl a hidraulika és a kardántengely is automatikusan csatlakozik anélkül, hogy a traktorosnak ki kellene szállni a vezető ülésből: csupán oda kell tolatnia a munkagéphez, a főmodult a hidraulikával megemelni és a munkaeszköz fogadókeretébe illeszteni.
Gangl Docking Systems automata gyorskapcsoló háromszög
Gangl Docking Systems automata gyorskapcsoló háromszög
A Roadshow „visszatérő vendége” a K80 vonógolyós rendszer. Az egyre növekvő teljesítményű traktorok egyre nagyobb tömegű egy-, tandem- és tridemtengelyes vontatmányokat hordoznak közúton és talajon egyaránt. A vontatmányok megnövekedett vonószem terhelését, valamint a lassítás és gyorsítás során jelentkező terheléseket, a csapos vonóbekötések már nem képesek hosszú távon biztonságosan elviselni. A K80 vonóbekötés erre a problémára nyújt játékmentes, nagy teherbírású és hosszú élettartamú megoldást.
Az abroncsnyomás szabályozás apró részletkérdés csupán, de jelentős megtakarítások érhetők el vele hosszú távon, erre a tényre évről-évre felhívja a Deraland Kft. a gépkezelők és –tulajdonosok figyelmét. A német PTG abroncsnyomás szabályozó rendszereit a gyakorlatban is kipróbálhatták a még kétkedők.
A nehézuniverzális traktorokat a megfelelő vontatási teljesítmény talajra történő leadásához kiegészítő tömegezéssel kell ellátni. Hazánkban a keréksúlyok, ill. a folyadékfeltöltés alkalmazása az elterjedt erre, amely körülményes és balesetveszélyes eljárás. A Deraland Kft. szakemberei a Roadshown a traktor és a vontatmány között, a traktor hárompont emelőszerkezetén helyezték el az aktív far-tömbsúlyt, ami innen könnyen fel- és leszerelhető, így csak indokolt esetben hordozza a traktor. A far-tömbsúly elhelyezkedése és a traktor hátsó tengelyére kifejtett nyomatéka egységnyi tömeget tekintve kedvezőbb hatásfokú, mit közvetlenül a tengelyen ható, a keréksúly vagy folyadékfeltöltés használatából eredő tömegé.
Végül, de nem utolsó sorban a cég bemutatta a QUICKE traktoros homlokrakodóit, amely a több mint 60 éves gyártói és fejlesztői tapasztalattal rendelkező ALÖ AB svéd gépgyártó terméke és a világ piacvezető homlokrakodója.

Pótkocsik, másként


A Fliegl TDK 130 pótkocsija, univerzálisan használható, 10 t teherbírású, kisebb üzemek számára ideális szállítójármű. Tandem futóműves alváz kialakításának köszönhetően, akár egy MTZ-vel is üzembiztosan vontathatjuk, mert a vontatóra támaszkodva, annak vonóerejét jelentősen növeli, valamint 3 ponton támaszkodva elmarad az alváz és szekrény csavarodása, ami a tandem kialakítás nagy előnye. Könnyen használható ömlesztett áru és raklapos áru szállításánál is. Hátrafelé is billent, ami elvárás egy modern pótkocsival szemben, hiszen így nem tapossa a terményt. A hátfalon széria, a gabonakieresztő ajtó, így használni lehet átrakócsigával vetőgép vagy műtrágyaszóró töltésére is.

A bemutatón látott Fliegl VFW 12 000 vákuumos tartálykocsi permetezőgép töltéséhez lett kialakítva. 12.000 literes tartálya kívül belül tűzihorganyzott és hullámtörő lemezzel ellátott. Tandem futóműves, nyújtja az ilyen kialakítás előnyeit (pl. könnyebb a tolatás is).
Ismert a tandem futómű azon előnye, hogy az útegyenetlenségeket jobban kiegyenlíti, mint a kéttengelyes, így nagyobb utazósebességet érhetünk el vele. Ezt segíti a hézagmentes kapcsolatot biztosító K80 gömbfej is.
Felszereltük permetező gyorstöltővel, hogy a feltöltési mellékidőt ötödére csökkentsük. (vákuum kocsi 0,5 bar, gyorstöltő 2,5 bar).
Fliegl VFW 12 000 vákuumos tartálykocsi
Fliegl VFW 12 000 vákuumos tartálykocsi
A tandem- három oldalra billentő pótkocsi praktikus, stabil és könnyen variálható. A három oldalra billentő pótkocsin egyszerre valósul meg a csekély önsúly és a magas raktérfogat, 8-tól 24 tonnáig terjedő összsúlyával pedig a mezőgazdasági szállítást szinte teljes szélességében lefedi. Balra, jobbra és hátra történő lerakodással a Fliegl Tandem három oldalra billentő pótkocsi kínálja a legteljesebb variálhatóságot. Az 55°-os billentési szögnek köszönhetően minden ömlesztett áru maradéktalanul lebillenthető. 4500 mm-es hosszúságtól a plató trapéz alakú, ezáltal a teljes ürítés még egyszerűbb. A három oldalra billentő pótkocsinál a rakodási felület csekély magassága még egy további előnyt jelent fel- és lepakolásnál. Ezen kívül az oldalsó alapoldalfalak nyithatóak, ami ugyancsak megkönnyíti a rakodást. A plusz felszereltségként választható hidraulikus hátfal automatikusan zárható. A hátfal kb. 90°-ig nyílik fel, ezzel lehetővé teszi a pakolást hátulról.

Szántani „kék”


A hagyományos (szántásos) talajművelés meghatározó eszköze a Lemken EurOpal 7 3+1 N 100 függesztett váltvaforgató eke. A réselt kormánylemezzel szerelt, 3+1 fejes eke M2 előhántóval, 100 cm-es ekefejosztással, 120x120x10 mm-es főtartó gerendellyel, 85 cm-es gerendelymagassággal, 33-38-44-50 cm között mechanikusan állítható fogásszélességgel, E-100 fordítóművel, Optiquick beállítóközponttal, páncélozott orrbetéttel, nyírócsapos ekefejbiztosítással, átbillenő mélységhatároló és szállítókerékkel és az utolsó ekefej előtt egy pár vágótárcsával felszerelt, és mindehhez 140-180 LE szükséges.

Lemken EurOpal függesztett váltvaforgató eke
Lemken EurOpal függesztett váltvaforgató eke
A Lemken termékek kivételesen nemcsak talajműveléssel mutatkoztak be. A Lemken Primus 35/24 m vontatott szántóföldi permetező 3300 liter tartálytérfogatú, 24 méteres hidraulikus csukású, Z-profilú stabil szórókerettel szerelték fel, 2 db 160 liter/perc teljesítményű membránszivattyúval, 250 literes tisztavizes tartállyal, 844 E monitoron keresztül történő Teejet szabályzással és vezérléssel, 2db lecsapódásgátlóval, légfékkel, felső csatlakozású vonórúddal, hármas fúvókatartókkal gumibakos horizontális keretcsillapítással és vegyszerbemosó injektorral van ellátva.

PRÜFLAND fúvóka összehasonlítás


Bemutató körúton szereplő Lemken permetezőn a prémium minőségű Lechler fúvókákat a Prüfland Kft szállította. A demonstráció kedvéért a 24 méteres szórókeretre különböző típusú fúvókákat szereltek, hat részre osztva a munkaszélességet. A keret bal szélén a hagyományos lapos sugarú standart ST fúvókák szórását láthattuk, amit apró cseppméret és jó fedettség jellemez, viszont szélre, elsodródásra érzékeny. Mellette a kompakt méretű IDK légbeszívásos típust szerelték, melyben egy rövid injektorbetét található. Cseppmérete valamivel nagyobb, viszont nem sodródik el olyan könnyen, nem csak szélcsendben használható. A következő keretszakaszra az elmúlt évek legnagyobb slágerét, a dupla lapos sugarú IDKT légbeszívásos fúvókát tették fel. Jól látszott, hogy menetirány szerint előre és hátra 30-30 fokos kitéréssel dolgozik, nagyon jó fedettséget adva, és az injektorbetétnek köszönhetően kevésbé sodródik el, ezért jól használható gyomirtása és kalászkezelésre is. A Lemken Primus jobb oldali keretszárnyán a legnagyobb szélben használható ID hosszú légbeszívásos fúvókát teszteltük. A következő szakaszra a speciális Nitrosol kijuttató FD fúvóka került. Hasonlóképpen működik, mint a korábbi 5 vagy 7 lyukú fúvókák, de nem lukakon lép ki a folyadék, hanem egy hátrafelé eső vágaton, vízszintesen, miután a fúvókatestben megtörtént a nyomáscsökkentés. Így elkerülhető a csíkozás és a perzselés, és extrém nagy cseppekkel dolgozunk. A keret jobb oldali utolsó szakaszát a Lechler Dropleg rendszerével láttuk el. Ez egy belógó cső rendszer, melyet a kereten jobbra-balra mozgatva bárhol pozícionálhatunk, akár 75 cm-enként is. A folyadék ellátás a legközelebbi fúvókatartóról történik. Ezzel a rendszerrel akár levél alá, levél fonákra permetezhetünk, akár a sorközök talajára juttathatunk ki, anélkül, hogy levelekre fújnánk.

Lechler Dropleg rendszer
Lechler Dropleg rendszer

TORNÁDÓ műtrágyaszórás


Napjainkban a költséghatékonysági és környezetvédelmi szempontok is a jól szabályozható, a kijuttatott mennyiség pontos beállítására és ellenőrzésére alkalmas, egyenletes munkát végző gépek használatát helyezik előtérbe. A Tornádó T-1300 és a Tornádó 5TM a jelenlegi magyar gazdálkodási struktúrához, a traktorhoz méreteikben és paramétereikben legjobban illeszkedő műtrágyaszóró gépek.

A Tornádó T1300 függesztett, míg a Tornádó 5TM több mint 4 m3-es tartálytérfogattal rendelkező vontatott műtrágyaszóró gép. Mind a függesztett, mind pedig a vontatott gépre jellemző az egyszerű, jól átgondolt és olcsó karbantartás: a vontatott gépnél az útarányos kihordást fülkéből kapcsolható dörzskerék biztosítja, a szórótányérok meghajtása mechanikus, a függesztett gépnél pedig a szórótányérok és a keverőtengely meghajtását hajtóművek biztosítják. A különböző geometriai és fizikai jellemzőkkel rendelkező műtrágyák más-más adagolási helyet igényelnek, ennek érdekében beállítható az optimális adagolási hely, ahol a megfelelően adagolt műtrágya a tárcsára kerül. A megkívánt szórási paraméterek mérések és vizsgálatok alapján készült táblázatokkal egyértelműen beállíthatóak. Mind a két géppel biztosítható az előírt 15% alatti keresztirányú szórásegyenlőtlenség. A gépek használhatóak 18 és 24 méteres művelő-utas rendszerben is.
A két Tornádó műtrágyaszóró
A két Tornádó műtrágyaszóró

Méréstechnika menetközben


Az Agrárin Kft. AGRETO 3pont mérlegének specialitása, hogy a 3 pont függesztésre szerelve, azt mérleggé alakítja és menet közben is pontosan mér 6 tonna súlyig. Alkalmazásával munka közben is pontosan lehet a kijuttatást kontrollálni, mérleg nélküli műtrágyaszórókban. A szántóföldi alkalmazáson túl az eszköz egy rá szerelt ládatartóval vagy ketreccel, raklapok illetőleg állatok mérlegelésére is alkalmas.

A német MÜLLER sorvezető GPS 2-20 cm pontosságával alkalmas permetezőszakaszolásra, automata kormányzásra. Felszerelése, kezelése könnyű, a mai gépkapcsolatok mindennapi eszközének számít.
MÜLLER sorvezető GPS
MÜLLER sorvezető GPS
A METOS meteorológiai készülékhálózat tagjaival is megismerkedtünk, melyek már nemcsak az időjárási elemek és talajadatok mérése, hanem növényvédelmi előrejelzésre, öntözés menedzsment készítésre, fagyvédelmi mérésre és időjárás előrejelzésre is alkalmasak.

Deutz-Fahr erőgépek biztosították a lóerőket


Ebben az évben a Dorker Kft. által forgalmazott Deutz-Fahr traktorok biztosították az erőgép kapacitását a rendezvénysorozatnak, illusztrálva a legkisebb gazdaságok és a nagybirtokok lóerőszükségleteit, azok megoldásait.

A 2013 Év Traktora és Aranydizájn Traktora díjakat elnyerve (EIMA, Bologna) egy valóban sok innovációt tartalmazó új erőgép került a magyar piacra. A Deutz Fahr 7250 TTV Agrotron traktor Tier 4i motorral, az SCR technológiával és BOOST teljesítménynövelő rendszerrel erőteljesebb, hatékonyabb és környezetkímélőbb, mint valaha. A fokozatmentes sebességváltóval a max. 60 km/h közúti sebesség is elérhető.
Az Év traktora: Deutz Fahr 7250 TTV
Az Év traktora: Deutz Fahr 7250 TTV
A legnagyobb után a kisebb Deutz-Fahr traktorok is bemutatkoztak, így pl. a nehéz szántóföldi munkákra és a közúti szállításra egyaránt alkalmas Agrotron X720 is. Az optimális tömegeloszlásnak köszönhetően a traktor kombinált feladatokra (egyidejű mellső és hátsó munkagép alkalmazás) is alkalmas. Üzemanyag-fogyasztása lecsökkent a korábbi motorváltozatokhoz képest az AGRex (hűtött, külső füstgáz-visszavezetési) rendszernek köszönhetően.
AGROFARM 430-as 80/109 LE-s erőgép kis- és közepes gazdaságok, állattartó telepek ideális univerzális traktora. Légfékkel, légkondícionálóval, vonófejjel, Synchroshift 20/20 sebességváltóval és DEUTZ motorral van felszerelve. Opcióként Duospeed Powershift 40/40 váltóval, terhelés alatti irányváltóval is készülhet, de abszolút alapkivitelben is elérhető.

A DM-Ker rakodók palettájáról


Az esős rendezvény egyetlen mozgó gépes bemutatóját a DM-Ker Kft. tesztpilótái tartották, nekik talán még jól is jött, mert valóban szélsőséges körülmények között bizonyíthattak. A Bobcat TL470HF teleszkópos rakodó teljesen megújult vázszerkezettel, fülkével, hajtásrendszerrel és hidraulikával, ferde hűtővel szerelt hosszanti irányban elhelyezett motorral mutatkozott be. Az alulról haspáncéllal védett, 130 lóerős típus emelési magassága 7 méter, kapacitása 3,5 tonna volt. A panorámakabin ívelt jobb hátsó üvegezéssel jó rálátást biztosít a megemelt és kitolt munkaeszközre, bár showműsor nézőinek ez akár hihetetlennek is tűnhetett.

Nemzetközi innovációs díjat nyert 2013-ban a Bobcat S570 kompaktrakodó, ami az egyik legjellemzőbb kategória a mezőgazdaságban. Vertikális emelőszerkezettel rendelkezik és Kubota motor hajtja, különböző vezérléssel, igény szerint emelt hidraulikával és klímával is rendelhető. A 944 kg kapacitású, 1888 kg billenőterhelésű rakodó további paramétere: tágasabb fülke 60%-kal csökkentett zajszinttel, túlnyomásos kabin, nagyobb üvegfelületek a jobb kiláthatóság érdekében, együtt és külön is állítható ülés és kartámaszok, könnyen elérhető rögzítési pontok, egyedi karbantartásmentes hajtásrendszer, V kialakítású haspáncél a nehezebb felfekvés érdekében, egyedi kialakítású hűtésrendszer a jobb teljesítmény érdekében.
A Bobcat S570 kompaktrakodó show műsora
A Bobcat S570 kompaktrakodó show műsora
A Bobcat T110 gumihevederes rakodó az egyik legkisebb a palettán, 505kg kapacitással és 1443 kg billenőterheléssel rendelkezik. Ez a típus radiális emelőszerkezettel készül, nagyobb társai kivétel nélkül vertikális szerkezetűek. Ezeket a változatokat elsősorban erdészeti, illetve laza (sáros) talajon történő munkavégzés során használják, amit a rögtönzött „erdészeti” bemutatón látványosan illusztrált is.
BOBCAT eke Fliegl Güttler rövidtárcsa tartálykocsi